Jelenlegi hely

Új baba-mama klub indul a LÉK Szakmai Műhely kezdeményezésével

2016-ban a Lélek Éled Kör Egyesület(LÉK) újból baba-mama klubot indít.

A klubot a Kabóca Bábszínházzal közösen, kétheti rendszerességgel tartják a Kabóca Házikóban, ahol minden alkalommal a LÉK Szakmai Műhely egy-egy tagja tart előadást és beszélgetést valamilyen izgalmas témában.

Az 1. előadás témája és témavezetője: "Kismamaként hogyan juthat időm mindarra, amit szeretnék?" - Makó Judit life coach

Várnak Benneteket szeretettel 2016. január 27-én, szerdán 10 órától a Kabóca Házikóban / Agórában (Veszprém, Táborállás park 1.)

 

 

A Lélek Éled Kör (LÉK) Egyesület – Női Kör és Szakmai Műhelyről

2015-ben újjáalakult egyesület célja a veszprémi és környékbeli nők támogatása életútjukon: mind fizikai–lelki–szellemi egészségük terén, jól-létük magalapozásában, női szerepeik megerősítésében, mind pedig a munka-család egyensúlyának kialakításában.
Közösségük repertoárja igen széles, aktivitásaiba különböző szakmai területen tevékenykedő nők és édesanyák adják bele szaktudásukat, úgy mint egészségtan-tanár, kommunikációs és marketingszakember, pszichológus, coach, kineziológus, grafológus, jógaoktató, LEMangURIA foglalkozásvezető – táncterapeuta, grafikus-művészetterapeuta, esztéta és még sokan mások. Ezzel együtt és ezen túl a kör sokszínűségét a különböző élettapasztalatokkal rendelkező tagjaik gazdagítják.
Női körük a közösség támogató erejével, Szakmai Műhelyük tanácsadással, tréningekkel, programokkal tudja segíteni a nőket a szemléletformálásban, az önismereti tudatosság növelésében és személyiségük fejlesztése terén.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére