Jelenlegi hely

Szigligeti Napközi Otthonos Óvoda

Cím: 8264 Szigliget, Kossuth utca 51.
Telefon: (87) 461-061
e-mail: szigliget-ovoda@freemail.hu

Intézményvezető: Szalay Csabáné

Az óvoda épülete a falu központjában, az iskola szomszédságában helyezkedik el. 
1948-ban nyílt meg egy vegyes csoporttal. Épülete Eszterházy János kiskastélyának melléképülete volt, amelyet az 1980-as években felújítottak, illetve bővítettek és így nyerte el mai képét. Ettől az időszaktól kezdve fokozatosan került kialakításra az óvoda környezete. Az intézménybe a helyi lakosok gyermekein kívül, a szomszédos Hegymagasról is fogadnak gyermekeket. 2003. óta a két település közösen működteti az intézményt.

A falu központjában álló épületet nagy udvar füves térrel, árnyékot adó fákkal veszi körül. Lehetőségeik jónak mondhatók, környezethez igazodó, többnyire természetes anyagból készült, ügyességet és mozgást fejlesztő játékszerekkel van berendezve, melyek megfelelnek a korszerű követelményeknek.
Az óvoda helyi sajátossága, hogy olyan természeti környezetben helyezkedik el, ahol az adottságok lehetővé teszik a környező élővilág és idegenforgalmi látványosságok megismerését. A Balaton közelsége lehetőséget nyújt, hogy a gyermekek aktív résztvevői legyenek az esztétikai-, természeti- és társadalmi környezet megismerésének.

Az 50 férőhelyes óvodában jelenleg egy ún. vegyes csoport működik. Óvodai nevelésükben fő hangsúlyt kapnak az alábbi alapelvek: a gyermek személyiségét tisztelet, elfogadás, szeretet és megbecsülés övezi. A gyermek személyiség fejlődésének segítése, egyéni képességeinek kibontakozása, a gyermek egyéni különbségeinek tiszteletben tartása, érzelmi biztonságot nyújtó derűs, szeretetteljes óvodai légkör megteremtése, a község hagyományainak ápolása, a természet védelmére nevelés, az állatok, a növények gondozása.

Hozzászólások

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére