Jelenlegi hely

Öt színházi produkció látható márciusban a Veszprémi Tavaszi Fesztiválon

Három saját és két vendégprodukciót láthat a közönség a márciusi Veszprémi Tavaszi Fesztiválon a Pannon Várszínházban, a nyitódarab a Hegedűs a háztetőn című musical lesz, melynek utolsó hazai előadásai láthatók Veszprémben - mondta el az MTI-nek a teátrum igazgatója.

Vándorfi László - aki a fesztivál szervezője is - elmondta, hogy az idei rendezvény zenés darabokat vonultat fel. Március 3-án és 4-én a Hegedűs a Háztetőn című előadást mutatják be, március 11-én Jókai Mór Az aranyember című regényéből írt musicalt láthatja a közönség, másnap pedig Máté Péter és S. Nagy István slágerei csendülnek fel az Egy darabot a szívemből című előadásban. Március 19-én a Meseautó című zenés vígjáték tréfás "darabtemetése lesz", másnap pedig Ivancsics Ilona és Színtársai lépnek színpadra, a Ki fut a nő után, avagy ki után fut a nő című vígjátékkal - mondta az igazgató. Vándorfi László közölte: márciusban a Hegedűs a háztetőn utolsó előadásai láthatók Veszprémben, a darabban élőben játszik a Budapest Klezmer Band, a koreográfus Krámer György.


A fesztivál következő előadása, a Magyarock Dalszínház vendégjátéka, Az aranyember című új magyar romantikus musical. Jókai Mór regénye alapján a szövegkönyvet és a dalszövegeket, az előadás rendezője, Vizeli Csaba írta, a darab zeneszerzője Másik Lehel. Az igazgató kifejtette: a mű hűen követi az alapjául szolgáló történetet, a színpadon olyan ismert művészeket láthat a közönség, mint Csengeri Attila és Makrai Pál.

Veszprémi Tavaszi Fesztivál következő előadásaként az Egy darabot a szívemből című musicalt láthatja a közönség március 12-én. Az előadást Malek Miklós és ifjú Malek Miklós hangszerelte, koreográfusa Krámer György. Március 19-én a 30-as évek filmvígjátéka, a Meseutó elevenedik meg a színpadon a kor feledhetetlen slágereivel. A nézők az utolsó előadás, a "darabtemetés" részesei lehetnek, melyben a "történet sérthetetlen, de a színészek játékukban az eddigiektől eltérő, meglepő, tréfás megoldásokat választhatnak" - fogalmazott Vándorfi László. Március 20-án, Ivancsics Ilona és Színtársai lépnek színpadra, Peter Schaffer, Ki fut a nő után, avagy ki után fut a nő című vígjátékával. Az előadást Jantyik Csaba rendezésében láthatja a közönség a főbb szerepekben Nagy Enikővel, Szabó Győzővel, Széles Tamással.

Vándorfi László beszélt arról is, hogy a tervek szerint jövőre, a Pannon Várszínháznak otthont adó Hangvilla kulturális központ egyéb intézményeivel együttműködve könnyűzenei, népzenei és dzsesszkoncertekkel egészül majd ki a program.
 

Nyerjen 2 főre szóló jegyet velünk a március 11-i Az aranyember című új magyar romantikus musicalre.

Részletekért keresse Facebook oldalunkat!

(Keresd MÚLTIDÉZŐ MASKARÁDÉ játékunkat!)

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére