Elhatároztuk pár hónap szünetet tartunk, majd inszeminációval folytatjuk, most már nagyon fejlett az orvostudomány – olyan nincs, hogy két egészséges felnőttnek ne szülessen gyermeke.
Aztán egy váratlan csoda folytán két hónappal később pozitív lett a terhességi teszt. Innentől kezdve a kis csöppség bearanyozta minden napunkat. Mondanom sem kell, hogy Apuka még a széltől is óvott. Az egész várandósság örömteli volt számomra, a rosszullétek elkerültek. Életem egyik legszebb időszaka volt. Imádtam minden percét, ahogy nőtt a pocakom, amikor elkezdett mocorogni, rugdosni, Apa hangjára szó szerint hullámzott a hasam, ahogy a picúr válaszolt neki.
2014. július 9-re voltam kiírva szülni. Június 20-a körül összepakoltam a kórházi csomagomat, 21-én éjjel megágyaztam a kiságyban, majd lefeküdtem aludni. Reggel arra ébredtem, hogy itt valami kezdődik….el is kezdődött, mehettünk a kórházba. 8 óra vajúdás után június 22-én délután megszületett az mi gyönyörű kisfiúnk. Igaz kicsit korábban érkezett, hófehér volt a kis bőre a magzatmáz miatt, mert még nem ázott le róla, de akkor is a legszebb kisbaba volt, akit valaha láttam. Egészséges, életerős picurka 2850 gr súllyal.
Most 23 hónapos vidám, kiegyensúlyozott kis örökmozgó :) És ami számunkra is meglepetés volt, 2015. decemberében kiderült, hogy újra babát várok. Augusztusra várjuk a kistesót. Azt hiszem, ennél nagyobb boldogság nem is kell az ember életében. A gyerekek bearanyazzák a napjainkat!
HBK története
Szülés helyszíne: Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges