Jelenlegi hely

Háromnapos gardafesztivált rendeznek Tihanyban november első hétvégéjén

Gardafesztivált tartanak Tihanyban november első hétvégéjén, a "látott hal ünnepén" halkóstoló, geotúra, utcazene, családi- és gyermekprogramok várják az érdeklődőket - tájékoztatta a város polgármestere szerdán az MTI-t. 

Tósoki Imre (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az első gardafesztivált 2002-ben szervezték, azóta pedig egyre nagyobb érdeklődés övezi a programokat. 

A garda a Balaton legmélyebb részén, a tihanyi kútnál verődik rajokba a téli vermeléshez, ezért október végén és novemberben már csak ott lehet fogni ezt a jellegzetes formájú, ízletes húsú és szinte csak a Balatonban előforduló halat. A nagy rajokba összeverődő halak vonulását régen a hegy tetejéről lehetett jól látni, ezért a halászok a vízen dolgozó társaikat onnan irányították különböző jelzésekkel a halrajok felé, ebből ered a látott hal elnevezés - fejtette ki a polgármester.

Tósoki Imre elmondta, hogy a rendezvény első napján a fesztivál díszvendége, Várpalota város mutatkozik be a Németh László Művelődési Házban rendezett kiállításon. Szombaton megáldják a halat és az újbort a bencés apátságban, a vulkánok és a hévforrások világában kalandozhatnak a vállalkozó kedvűek, ezen kívül lesz nordic walking túra, népi játszóház, utcazene a tihanyi zenésznövendékek jóvoltából, valamint népzenei és néptáncműsorok. A fesztivál névadó halát, a gardát a Visszhang-dombon sütik majd a résztvevők szombaton délután.

 

A fesztivál zárónapján a Kincses Színház előadását láthatják a gyermekek, lesz arcfestés, táncház és kézműves foglalkozás. A Visszhang-dombon pedig halételek készítésében mérhetik össze tudásukat a konyhaművészetben jártas versenyzők.Kísérőrendezvényként a város néhány vendéglátóhelye gasztronómiai ínyencségekkel készül a fesztiválra - fűzte hozzá a polgármester.    


 

Forrás: MTI

Képek illusztráció, címkép: www.gardafesztival.hu 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére