Jelenlegi hely

Kábé család

Beküldő lakhelye: Veszprém megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Látva az ő boldogságukat én is boldog vagyok. Aztán ott van (önző módon) a tőlük kapott szeretet. De legalább ennyire örömet okoz az is, ha egymás kedvére tesznek, ajándékot készítenek egymásnak csak úgy, lemondanak valamiről a másik javára, aggódnak egymásért.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A testvérek közötti viták kezelése.

A gyerekeim hat, öt és másfél évesek. Nem rosszak, de természetesen akadnak konfliktusok. Valószínűleg szigorral, büntetéssel bármit el lehetne érni náluk (rövid távon legalábbis), de folyamatosan úgy kommunikálni velük, hogy a végén senki ne érezze megbántva magát, ne okozzunk a lelki világukban maradandó kárt, sőt a hibáik után fejlődni is tudjanak, mi pedig tudjunk bocsánatot kérni tőlük, ha mi hibáztunk, na, az igazi kihívás.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Megvan a szerzőpáros mindkét könyve, el is olvastam őket. Egyszerűnek tűnik, hiszen szinte mindennek az empátia a kulcsa, mégsem mindig megy a gyakorlati alkalmazás. Egy tréning elmélyítené az ismereteket. A Beszélj úgy...-t a wc-ben tartom, hogy mindig kéznél legyen. :) Gyakran kinyitom találomra valahol, mindig olyan tanácsra bukkanok, amit rögtön hasznosíthatok is. A könyvek minden szava aranyat ér, szerintem nem is csak a szülőknek kellene megtanulniuk ezt a fajta kommunikációt, a felnőtteknek is így kellene egymással beszélniük. Otthon, munkahelyen, boltban, mindenhol.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére