Jelenlegi hely

Új kézilabdacsarnokkal gazdagodott a város

A Diákok Egészségéért, Veszprém Megye Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány elnöke, Juhász László a kedd délelőtti csarnokavató ünnepségen elmondta: a beruházás révén sikerült véghezvinniük az alapítvány évekkel ezelőtt kijelölt célkitűzését: mostantól egy helyen tanulhatnak, kézilabdázhatnak és lakhatnak a veszprémi kézilabda reménységei.

Juhász Lászlótól megtudtuk, az infrastrukturális fejlesztés kétszáz millió forintos önrész mellett, négyszázötven millió forint TAO-s forrásból valósult meg.

– Innentől már csak az edzői stábon és a kézilabdázókon múlik az utánpótlásnevelés sikeressége. Joggal bízhatunk abban, hogy az itt tanuló középiskolások az imádott veszprémi kézilabdacsapat közvetlen utánpótlását jelentik majd. Az is örömteli, hogy a Noszlopy Gáspár Gimnázium többi diákja is kulturált, a kor színvonalának megfelelő létesítményben végezheti testnevelés óráit – tette hozzá az alapítvány elnöke.

– A királynék városa egy újabb fontos létesítménnyel gazdagodott – húzta alá Porga Gyula polgármester, aki örömtelinek tartja, hogy egy oktatási intézmény és a városban kiemelt fontosságú sportág egyaránt érintett az infrastrukturális fejlesztésben.

A Magyar Kézilabda Szövetség TAO igazgatója, Bardóczy Gábor elárulta, a szövetség kiemelt célnak tartja, hogy minél több új sportcsarnokkal gazdagodjon Magyarország, annak érdekében, hogy a fiatalok XXI. századi színvonalú körülmények között fejlődhessenek. – Ennek az elhatározásnak a gyöngyszeme ez a veszprémi csarnok is – jelentette ki.

– A királynék városa egy újabb fontos létesítménnyel gazdagodott – húzta alá Porga Gyula polgármester, aki örömtelinek tartja, hogy egy oktatási intézmény és a városban kiemelt fontosságú sportág egyaránt érintett az infrastrukturális fejlesztésben.

– Fontos állomáshoz érkeztünk. Ott tartunk, hogy van olyan általános iskola, középiskola, sőt, egyetem is Veszprémben, ahol a tehetséges fiatalok egyszerre végezhetik tanulmányaikat, s építhetik sportkarrierjüket. Városunkban minden feltétel adott ahhoz, hogy egy fiatal tehetségből minőségi, profi kézilabdázó váljon – mutatott rá.

Az esemény záróakkordjaként Marosné Bedőcs Katalin edző növendékei tartottak bemutatót.

 

Forrás: www.veszprem.hu 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére