Jelenlegi hely

Újabb őrült kihívás - forró vízzel öntik le magukat és egymást

Az internet és a közösségi oldalak mindannyiunk életének része. Sokszor jóval nagyobb mértékben, mint gondolnánk. Mindenképp rengeteg hasznos információt megtudhatunk a segítségével: biztosítást köthetünk, szinte akármit megrendelhetünk, akár külföldről is, valamint bármelyik pillanatban elérhetőek lehetünk a világ bármely pontján, ami a kommunikáció szempontjából végtelen lehetőséget jelent.

Mindemellett számos olyan kezdeményezésről hallani nap, mint nap, ami már túlmutat a normalitás határán.

Kezdjük a Kylie Jenner kihívással, ami arról szólt, hogy a fiatalok hogyan tudnak maguknak olyan szájat varázsolni, mint amilyen Kylie-nak van.

De ha tovább megyünk, akkor ott volt a Kék Bálna jelenség, ami parancsra végrehajtott öngyilkossági kísérleteket foglalt magában, bár a jelenség körül sokszor több volt a pánik és a hazugság, mint a valóság. A lényeg, hogy láthattuk, mekkora ereje van a közösségi hálónak, hisz félelmetes, ahogy valakik ennyire meg tudják vezetni különösen a fiatal korosztályt.

Az igazság az, hogy sokszor a média sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít egy-egy dolognak, mint valójában kellene, ráadásul sokszor tévesen, ezzel főleg a szülőket felbújtva és pánikba ejtve. Így a körforgás alapján végül mindenki pánikba esik, és sokkal nagyobb tragédiát feltételeznek, mint ami a valóság.


Azonban most itt van egy újabb őrültség, amire szeretnénk azoknak a szülőknek a figyelmét felhívni, akik eddig még nem hallottak róla: ez a Hot Water Challenge. A kihívás tulajdonképpen 2014-ben kezdődött el, de most valahogy újra népszerű kezd lenni. Arról szól, hogy öntsünk magunkra, vagy egymásra forró vizet, vagy igyuk meg, üljünk bele. Úgy tűnik, bármilyen formáját képes kipróbálni a fiatal korosztály. Néhány esetben tréfából leöntötték a barátaikat, majd az eseteket kórházi kezelés követte, ahol sokszor olyan súlyosak a voltak a sérülések, hogy az áldozatok életéért küzdöttek az orvosok.

Mindenképp jó, ha gyermekeinkkel általánosságban beszélgetünk arról, hogy a forró víz súlyos következményekkel jár.
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére