Jelenlegi hely

Határok nélkül?

Határaink kialakítása, őrzése, védelme. Mit is jelentenek ezek a szavak egy ember életében? Manapság divatos kérdés az is, hogy mi szükség van a határokra?

Határok nélkül

Biztosan mindannyian ismerünk olyan embereket, akik magas, áthatolhatatlan falakat húztak maguk köré. Megakadályozva ezzel azt, hogy kapcsolódni tudjanak másokhoz, vagy mi kapcsolódni tudjunk hozzájuk.

És  olyan embereket is, akiknek nincs határuk. Mindig mindenre önfeláldozóan igent mondanak. Ők azok, akiknek fontosabb a kapcsolat másokkal, mint saját magukkal. Akik (talán jóság reményében) inkább figyelnek mások szükségleteire, mint a sajátjukra.

Például

#1 Kati, a fiatal anyuka mindennap átmegy Anyósához/Édesanyjához beszélgetni, mert szegény olyan magányos. Az elmúlt évben csak párszor volt  ideje kedvenc elfoglaltságára, az úszásra.

#2 Ilona szintén fiatal anyuka, az utóbbi hónapokban semmilyen közös programot sem szervez a barátnőivel, mert minden szabadidejében a munkahelyéről hazavitt munkáit végzi. 

#3 Judit és férje András hónapok óta nem tudott közös programon részt venni, mert mindkettőjük idejét lefoglalják a két kisgyerekük körüli teendők.

Mi a közös az előbbi esetekben?

Az, hogy a történetek szereplői nem ismerték fel saját és kapcsolataik határait és azok jelentőségét.

Az egészséges határok

Onnan ismerhetők fel, hogy:

  • Megkülönböztetnek másoktól, segítenek tudatosítani kik is vagyunk valójában. Segítenek beengedni a jót és távol tartani a a rosszat.
  • Kijelölik a „teret”, ahol biztonságban érezhetjük magunkat. Azt a területet, amelyért felelősséget kell vállalnunk.
  • Megvédenek a külső betolakodóktól.

Az természetes, hogy szeretnénk jó anyák, barátnők, feleségek, munkatársak, menyek lenni. No de milyen áron? Azért, hogy mások jó véleménnyel legyenek rólunk hajlamosak vagyunk több felelősséget vállalni másokért. Feladva ezzel akár a saját határainkat is.

Ahhoz, hogy egészséges határokat tudjunk építeni és fenntartani, szükségünk van három képességre:

  • Úgy tudjunk érzelmileg kötődni másokhoz, hogy közben önállóságunkat és szabadságunkat nem adjuk fel.
  • Tudjunk nemet mondani, anélkül, hogy félnénk a szeretet elvesztésétől.
  • Tudjuk elfogadni, hogy nekünk mondanak nemet, anélkül, hogy kétségbeesetten visszavonulnánk.

Határkijelölést segítő lépések és kérdések

  • Válaszold meg magadnak, és készíts leltárt arról, hogy Te mit szeretsz csinálni, neked mi jelenti a kikapcsolódást?
  • Gondold át, mikor foglalkoztál legutóbb a hobbiddal?
  • Férjeddel, társaddal mikor volt legutóbb közös programotok?
  • Tudsz nemet mondani?
  • Mi az, amire nincs időd pedig nagyon szeretnéd?
  • Milyen dilemmák merülnek fel benned?

Süttő Márta
tanár, mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére