Jelenlegi hely

Öt tuti hely Veszprém megyében, ahol tóparton piknikeztünk

Mutatunk öt olyan tavat, amelynek partján egy közös falatozásra összejöhetnek a barátok és a család.

Ha szeretnénk a kirándulást és az evést összekötni, ideális választás lehet a piknikezés.

Gyilkos-tó – Bakonybél
Vigyázat a név megtévesztő, senkinek sem kell rettegve mennie Bakonybélbe esetleges gyilkossági kísérlettől tartva. Nevét az Erdélyben található Gyilkos-tó után kapta, mivel ahhoz hasonlóan itt is fák csonkjai állnak ki a vízből. A dús növényzet és tiszta levegő könnyen kicsábítja az embert a városok zsúfoltságából. A környező fák összefüggő lombkoronájukkal romantikus és egyben vadregényes tájakat idéznek meg. Bakonybéltől indulva a kék kereszt jelzésen haladva juthatunk el hozzá.

Belső-tó – Tihany
Tihanyban nem csak a Balaton képviseli a tavakat: a település másik oldalán találhatjuk meg a Belső-tavat. A környező dombok és a település látképe igazán szép panorámával örvendezteti meg az ide látogatókat. Több túraútvonal is halad erre, így könnyedén köthetjük össze a pikniket egy rövidebb kirándulással.

Kornyi-tó – Kővágóörs

A Káli-medence egyre népszerűbb a turisták körében. Gabonatábláival, vadvirágaival és szőlőbirtokaival méltán érdemelte ki a magyar Toszkána jelzőt. A Kornyi-tó környezte is ezt a hangulatot idézi. A korán jött nyár miatt már most is a valamelyik déli országban érezhetjük magunkat. A tó nádasos felülete rengeteg madárfajnak is otthont ad, de ha kicsit türelmesek vagyunk ürgével is találkozhatunk. Mellette Veszprémi Imre szobrászművész Emberi komédia szoborcsoportja látható. A tavat Kővágóőrs és Köveskál között találhatjuk meg.

Csónakázó-tó – Ajka
Ha könnyen megközelíthető helyszínre vágyunk Ajka felé kell vennünk az irányt. A Fő út mellett található, a környék legtöbb parkolójától pár perces sétával oda is érhetünk. A körülötte lévő park ideális a feltöltődésre, a családdal való kikapcsolódásra. Állatokból sincsen hiány, rengeteg teknőst és kacsát láthatunk. Utóbbiak már megszokták az emberek közelségét, gyakran próbálnak élelmet kunyerálni az arra járóktól.

Kolostorok és kertek – Veszprém

Veszprémben járva érdemes néha Viadukt alá is benézni, mert csodás helyeket találhatunk. A Séd-völgyében lombos fák és sziklák övezik a tóhoz vezető utat. A közelben található ősi romok és modern szállodák, lakóházak összképe jól mutatják, hogy Veszprém képes egyszerre régi és modern is lenni. Ha nem szeretnénk kimozdulni a megyeszékhelyről itt rengeteg zöld, piknikezéshez kiváló területet találhatunk.
 

 

Forrás: veol.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére