Jelenlegi hely

Közzétették György herceg első hivatalos fotóit

Közzétették az első hivatalos fotókat György hercegről, az Egyesült Királyság három hónapos majdani uralkodójáról.

 

A július 22-én született kisfiú - Vilmos herceg és Katalin hercegnő elsőszülöttje, II. Erzsébet királynő dédunokája - máris történelmet írt az udvar által péntek hajnalban kiadott, a gyermek szerdai keresztelője után készült képekkel. Csaknem 120 éve - vagyis Viktória királynő uralkodása óta - most első ízben fordul elő, hogy az uralkodó és a brit trón három várományosa ugyanazon a hivatalos portrén szerepel. A fotókon ugyanis együtt látható a 87 esztendős II. Erzsébet királynő, az uralkodó legidősebb fia, Károly trónörökös, valamint Vilmos herceg - Károly és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia -, és György herceg.

Legutóbb 1894-ben, a későbbi VIII. Eduárd keresztelőjén készült hasonló családi fotó: az a kép az agg Viktória királynőt, a kis Eduárd herceget, valamint Eduárd apját és nagyapját, a későbbi V. Györgyöt és VII. Eduárdot ábrázolja együtt.

A pénteken közzétett négy hivatalos fotó különböző összeállításokban mutatja György herceget és családtagjait. A regnáló és a három jövőbeni brit uralkodó három képen szerepel együtt; az egyik portré csak Vilmost és hitvesét, Katalin hercegnőt, valamint gyermeküket ábrázolja.

A legnépesebb fotón 12 személy látható: a királynőn, a boldog szülőkön és György hercegen kívül ezen a képen jelen van Fülöp edinburghi herceg, az uralkodó 92 esztendős férje, Károly trónörökös második felesége, Kamilla cornwalli hercegnő, Harry herceg, Vilmos öccse, valamint Katalin hercegnő szülei és két testvére is.

A fotók a Clarence House-ban, Károly trónörökös londoni rezidenciáján készültek, nem sokkal a közeli Szt. James-palota kápolnájában, szűk családi és baráti körben lezajlott keresztelő ceremónia után. A gyermek abban a hagyományos szabású, gazdagon csipkézett ruhában látható, amelyet a keresztelőn is viselt.

A képeket Jason Bell, a Vogue és a Vanity Fair magazinoknak is rendszeresen dolgozó jó nevű brit fotós készítette. Bellt bennfentes udvari források szerint Katalin hercegnő szemelte ki, miután meglátta munkáit a védnöksége alatt álló londoni Nemzeti Portrégalériában.

Jason Bell a megtisztelő feladatot így elhalászta Mario Testino, a korábban esélyesnek tartott, perui születésű híres fotográfus elől. Testino régóta bírja a brit királyi család bizalmát; ő alkotta Vilmos és Katalin első hivatalos eljegyzési portrésorozatát, és annak idején Diana hercegnőről, Vilmos édesanyjáról is számos világhírűvé vált képet készített.

 

Forrás: MTI

Fotók: BBC

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére