Jelenlegi hely

Egy napra minden gyerek lehet tűzoltó! – Idén is nyitnak a szertárkapuk

2024. május 26-án, vagyis gyereknapon 10-16h-ig ismét megnyílnak az ország tűzoltólaktanyái a legkisebb rajongók előtt. Az érdeklődő családok betekintést nyerhetnek a tűzoltók életébe. Várják a bátrakat és kevésbé bátrakat, hogy szirénázó szerkocsik, próbariasztások, és a bevetési védőruha felhúzása során mindenki átélhesse, milyen lehet tűzoltónak lenni.

Melyik gyerek nem szeretne tűzoltó lenni, vagy legalább beülni egy tűzoltókocsiba, lecsúszni a rúdon, eloltani egy tüzet vagy felvenni egy sisakot? Gyereknapon mindez egy napra megvalósulhat!

Vasárnap szerte az országban 436 helyszínen várják a látogatókat. A tűzoltólaktanyák délelőtt tíz és délután négy között fogadják a gyerekeket, családokat, az érdeklődőket.

A katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét.

A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok és katasztrófavédelmi őrsök, a kezdeményezéshez önkéntesen csatlakozó önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok, önkéntes tűzoltó egyesületek és létesítményi tűzoltóságok, a bemutatóteremmel, kiállítással és emlékszobával rendelkező igazgatóságok és katasztrófavédelmi kirendeltségek, a budapesti Tűzoltó Skanzen, valamint a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma és vidéki kiállítóhelyei várják a családokat, hogy a gyermekek testközelből is megismerhessék a szolgálatot adó tűzoltók hétköznapjait, bejárhassák a laktanyákat, felülhessenek a járművekre és kipróbálhassák a leglátványosabb tűzoltóeszközöket.

Gyermeknap alkalmából a tűzoltók országszerte több próbariasztást is tartanak majd május utolsó vasárnapján, miközben számos izgalmas bemutatóval fogadják a gyermekeket, illetve az általános és középiskolás diákokat.

A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe.

Helyszíntől függően lesz minden, amitől a kicsik azonnal tűzoltók akarnak lenni: próbariasztás, csúszás a rúdon, be lehet ülni a tűzoltóautókba, bele lehet bújni a védőruhába, számos helyen lesz szerelési bemutató, és ahol kiállítóterem van, az is megnyílik a látogatók számára, de tűzoltóteszt és tudáspróba is várható. És ami a legfontosabb, szinte biztos, hogy lehet majd „tüzet oltani” – puttonyfecskendővel célba lőni, netán tálcatüzet oltani.

A látogatható laktanyák:

Hivatásos tűzoltólaktanyák listája

Nem hivatásos tűzoltóságok listája

Forrás: ITT és ITT

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére