Jelenlegi hely

Motivációs könyvjelzők gyerekeknek - töltsd le ingyenesen

Mint tudjátok a Kecskemétimami szerkesztése mellett grafikusként is dolgozom, nagyon szeretek rajzolni, maradandót alkotni, ötletes dolgokat kitalálni.

Kisiskolás gyerekek édesanyjaként, csakis a könyvjelző jöhetett most számításba. Már legalább 1 hónapja járnak suliba, és a sok új cucc, amitől el voltak még ájulva augusztusban, már csak egy eszköz számukra. Ezért gondoltam, hogy feldobom egy kis extrém, klassz dologgal az órai hangulatukat. Valami olyan könyvjelzőn agyaltam, ami nemcsak vagány, de egy kicsit jókedvre is deríti a lurkókat. Persze, hogy a motivációs idézetek sem hiányozhatnak róla. Így azért mégis be lehet lopni egy kis hazait a sulis környezetbe.

Tanító néniknek pedig ajánlom, akár jutalomként is osztogathatják a gyerekeknek, és tényleg pár forintból megvan a nyomtatása.

Szóval, ha szereted a szörnyeket, vagy meglepnéd a gyerkőcödet valami menővel, akkor egyszerűen csak mentsd le, vidd el egy fénymásoldába és nyomtasd ki vastag papírra. Készítettem fiúsat és lányosat is, remélem tetszik nektek!

 

Letöltésért kattints IDE  - Pixelszabászok oldal alján találjátok!

Ha tetszett, oszd meg, hogy másoknak is örömet szerezhessünk vele!

Makai Marianna - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére