Jelenlegi hely

A Mikulás titkai: kirándulás Mikulásfalvára

Mikulásdalokat zümmögünk magunkban már novemberben és titkon reméljük felnőttként is, hogy eljön-e. Mikulásfalvára kirándultunk, hogy megnézzük, milyen az élet a sarkkörön, és hogy él a Mikulás.

Mindenkinek igazán óriási szenzáció, amikor decemberben az igazi finn Mikulás világjáró körútjára indul. Évek óta Magyarországra, több városba is eljön.

A Mikulás, azaz Joulupukki, ahogy a finn gyerekek hívják, Rovaniemiből, a messzi lappföldi városból repül hozzánk, ez kb. 2148 km-re van Budapesttől, repülővel 2 óra 40 perc. Sajnos a rénszarvasszán versenyideje nem ismert, ez mikulástitok.

A Mikulás rénszarvas szánon Elmoval, a karácsonymanóval és kutyájával, Moskuval

Műhelytitkok a Mikulásról

Először 1927-ben hangzott el egy gyerekeknek szóló rádióműsorban, hogy Joulupukki Lappföldön, Korvatunturin (Fülhegy) él, ami még a sarkkörön fekvő Rovaniemitől több mint 300 kilométerre, északra fekszik. A Mikuláshoz Lappföldre ma már nem kell olyan messze menni elég „csak” Rovaniemibe, Lappföld fővárosába, a sarkkörre ellátogatni. 

A finn Mikulás élő személy, nagydarab, vidám, szakállas apó. Felesége, Joulumuori (Karácsonyanyó) és a juolutonttuk, a karácsonymanók segítik az ajándékozásban. A manók abban is segítik, hogy figyelik, kik a jó gyerekek.

Te is írnál a Mikulásnak?

Hagyomány, hogy a gyerekek levélben írják meg a Mikulásnak, mit kérnek Karácsonyra. Évente több, mint fél millió levelet kap a vilgá minden tájáról a gyerekektől a Mikulás. Ha Te is írnál neki, Joulupukki postacíme: 

Joulupukki
Joulupukin Pääposti
96930 Napapiiri 

(magyarul Mikulás, Mikulás Főposta, Sarkkör lenne)

De a következő címre érkező leveleket is megkapja a Mikulás:

Joulupukki
99999 Korvatunturi

Mikulásfalva lakói

Egész évben várja a látogatókat Mikulásfalva (Santa Claus Village), itt készülnek az ajándékok, itt van a főposta, Mikulásné háza és a rénszarvasok istállója is. Innen 2 kilométerre található a Mikulás vidámparkja, a Santa Park.

Igazi turistalátványossággá nőtte ki magát száz év alatt. Körülbelül száz éve ugyanis, hogy a Mikulás egy nyugodt helyet keresve magának felfedezte Lappföld eme nyugodt és gyönyörű szegletét, és leteleepdett.

A Főpostahivatal épülete 2020 novemberében

Ez a videó Mikulásfalváról készült 2020. novemberében. Idén virtuálisan nyitotta meg a karácsonyi szezont a Mikulás november elején, ebben a videóban megnézheted, hogyan. Lappföldön áprilisban még, októberben már vastag hótakaró borítja a tájat.

A Christmas House, ahol találkozhatsz személyesen is a Mikulással
A Mikulásnak saját tévécsatornája is van, több nyelven is ITT találod! Magyarul pedig ITT!

Idén, 2020 júniusában ünnepli 70. évfordulóját a Mikulásfalva első épülete, a Roosevelt Cottage, melyet Eleanor Roosevelt látogatására építettek a sarkköri Rovaniemiben, Lappföldön.

Roosevelt Cottage épülete
Franklin D. Roosevelt politikus, amerikai elnök özvegyeként és az ENSZ küldöttjeként meglepetésszerúen látogatott el Rovaniemibe 1950-ben. Az alig két hét alatt elkészített ház a fogadási ceremónia színhelye volt, mely ma az Északi Sarkkör témájával foglalkozó kiállításnak ad helyet.

A legfiatalabb épület pedig Mrs. Santa Claus, azaz Mikulásné háza, mely a folyamatos karácsonyi készülődések helyszíne: kézműves foglalkozásokon a Mikulásné segítőivel, a manókkal együtt egyedi ajándékokat készíthetnek a résztvevők, beleshetnek Mikulásné konyhájába, süteményt süthetnek, énekelhetnek, cseveghetnek egy kicsit a háziasszonnyal.

Élet a sarkkörön

A településen egyéb izgalmas programokkal beleshetünk egy kicsit a sarköri életbe is. Mikulásfalván megy keresztül az Északi Sarkkör vonala, és ennek átlépését természetesen nem csak fotón, de akár bizonyítvánnyal is megörökíthetjük magunknak.

100+1 módon lehet átlépni az Északi sarkkörön - Mikulásné manói itt épp bemutatnak egyet

Akinek ez nem elég, részt vehet husky szafarin, lékhorgászaton egy befagyott tavon, vadászhat az északi fényre, mely egybeköthető akár egy kis barbecue sütéssel vagy fotótúrázással is.

 A Sarki fény Rovaniemi híres hídjával az előtérben

Izgalmas családi kalandokat ígér a husky farm vagy az Elfek vadasparkja, a rénszarvasok húzta szánkózás a havas tájon, vagy a SantaPark Mikulás és tél tematikájú vidámpark.

A Jégszoba, a SantaPark leghidegebb terme a kis Jéghercegnőknek

ADL - Debrecenimami

Forrás: santatelevision.com/mikulas; facebook.com/SantaParkFIN; facebook.com/VisitRovaniemi.fi; facebook.com/MrsSantaClausChristmasCottage; christmashousesanta.fi

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére