Jelenlegi hely

Szendvics ötletek gyerekeknek - kreatív anyukák ezt csak szeretni lehet!

Olyan sokszor vagyok bajban, hogy hogyan tegyem vonzóbbá gyermekeimnek szánt ételeket, zöldségeket, gyümölcsöket. Sokunknak okoz ez fejtörést, nap, mint nap. Nálunk annyiszor lép életbe a „nem tetszik, nem kóstolom meg” állapot, hogy nem is tudom mikor tettem utoljára új dolgot a tányérjukra.

Amikor még kicsik, akkor a szülők tökéletes módon építik fel az étkezést, zöldség, gyümölcs, semmi egészségtelen… És a pici hellyel, közzel azért meg-megkóstolgatja őket. De mikor már nagyobbak, akkor egyszerűen győz a saját akaratuk: pfuj nekem ez nem kell! és meg sem kóstolják. Még csak a villát sem hajlandóak megfogni, persze ennek kialakulásában nagy segítségre van az iskolai menza is.

Gondolom, nem én vagyok az egyedüli, aki ebben a cipőben jár!

Egy fiatal malajziai anyuka szintén hasonló problémák miatt kezdte először csak dekorálgatni a kislányának szánt ételeket, de gyorsan rájött, hogy ez nagyon hatásos és egyre kreatívabb ötletekkel rukkolt elő, olyannyira, hogy már szinte művészi alkotásokkal örvendezteti meg gyerekeit. Nem véletlen hogy több mint 700 ezren követik már a közösségi oldalán.

Talán, ha nem is sikerül nekünk ennyire profin, de egy-egy fortélyt mi is elleshetünk tőle és idővel tuti, hogy a mi stílusunk, technikánk is kifejlődik. De egy biztos gyermekeink akár hány évesek is, imádni fogják, hisz nekünk felnőtteknek is egy-egy szép tálalás egy jó étteremben, szemet gyönyörködtetően étvágygerjesztő, még akkor is, ha azt sem tudjuk mi van a tányéron!

Találjatok magatoknak kedvetekre való ötleteket benne, és bátran próbáljátok ki, de írjatok nekünk meg, hogy meghozta-e a várva várt sikert, egyébként remek ötletül szolgálhatnak gyerek zsúrra is.

Ha tetszik oszd meg, hogy mások is kipróbálhassák!

Forrás: @Leesamantha

Szerző: M.Mariann

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére