Jelenlegi hely

Országos hírek

Oldalak

Kedvenc adventi vásáraink Budapesten

Kedvenc adventi vásáraink Budapesten

Az advent a várakozás időszaka, ilyenkor az ünnepre hangolódást segíti, hogy a város is varázslatos díszbe öltözik és sok értékes program várja a családokat. A rohanó hétköznapokon jól esik megállni és megpihenni, találkozni és feltöltődni.

Ez lesz az új közétkeztetési rendeletben

Ez lesz az új közétkeztetési rendeletben

Lezárultak a szakmai egyeztetések, napokon belül megjelenik a közétkeztetési rendelet új változata. Novák Katalin család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár egy szakmai programon közölte, a hosszú előkészítő munka után tavaly januárban megjelent rendelet óta eltelt 1,5 évben gyűjtötték a tapasztalatokat, sok “építő kritikát” is kaptak, és ezek mentén születtek meg a változtatások a jogszabályban.

Milyen az érzelmi stílusod szülőként?

Milyen az érzelmi stílusod szülőként?

Egy fiatal pécsi kutatólánynak a te segítségedre van szüksége!

Tíz dolog, amiről jobb, ha egyáltalán nem posztolunk a közösségi oldalakon

Tíz dolog, amiről jobb, ha egyáltalán nem posztolunk a közösségi oldalakon

A közösségi média érdekes dolog, hiszen az ember sokszor bátrabban oszt meg rajta dolgokat, mint azt a nem virtuális térben tenné. Amiből aztán persze előbb vagy utóbb gondok is adódhatnak.

Tudtam, hogy egészségesen fogom hazahozni!

Tudtam, hogy egészségesen fogom hazahozni!

„Majd 139 nap után végre hazahozhattuk a mi kis hősünket. Édesanyák, higgyetek! Egyszer a gyermeketekben, az élni akarásában; másodszor a tudományban; harmadszor pedig a ’Csodában’, amit nevezhetünk másnak is, ki miben hisz…”

Színezzük lilára az országot!

Színezzük lilára az országot!

A Koraszülöttekért Országos Egyesület felhívása a Koraszülöttek Világnapja alkalmából.

“Van remény a változásra, mert egyre többen vagyunk, akik jobbat akarunk.”

“Van remény a változásra, mert egyre többen vagyunk, akik jobbat akarunk.”

A Magyarországi Dúlák Egyesülete (MODULE) szerint a szülészeti beavatkozások csökkentése a felnövekvő nemzedékek egészségmegőrzésének alapja, erre hívták fel a figyelmet a Létkérdések projekt keretében megvalósult programjaikkal, melynek zárótanulmánya elérhető bárki számára.

Gyújtsunk gyertyát november 4-én 19 órakor a hősök emlékére!

Gyújtsunk gyertyát november 4-én 19 órakor a hősök emlékére!

November 4-én, az '56-os forradalom leverésének 60. évfordulóján már nemcsak a hősök, az áldozatok előtt is tisztelgünk. Az 1956-os Emlékbizottság mindenkit arra kér, hogy pénteken este 19 órától gyújtson gyertyát a mártírok emlékére – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az emlékbizottság elnöke.

Rágókákat, csörgőket és sípoló játékokat ellenőrzött a hatóság

Rágókákat, csörgőket és sípoló játékokat ellenőrzött a hatóság

A hatóság a csecsemőknek szánt játékok közül a csipogók, rágókák és csörgők ellenőrzését végezte el.

Mi megtaláltuk a tettest! - Na és Te milyen detektív vagy?

Mi megtaláltuk a tettest! - Na és Te milyen detektív vagy?

Izgatottan vágtunk neki az újabb kalandnak. 
Most sem kellett csalódnunk: minden érzékszervünkre szükség volt, hogy megfejtsük a rejtélyt....sőt még a macskatappancsokat is követnünk kellett néha.... 

Családszervezetek I. Jótékonysági Adventi Vására

Családszervezetek I. Jótékonysági Adventi Vására

A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) kezdeményezésére, az adventi időszak nyitányaként, idén első alkalommal fognak össze családos szervezetek, közéleti szereplők, hogy egy jótékonysági vásár keretében segítsenek. A hagyományteremtő rendezvény célja egyrészt, hogy megmutassák, mekkora lehetőség rejlik a civil szférában, képesek a jó ügyek mentén összefogni, másrészt szeretnék ráirányítani a figyelmet a karácsonyi készülődés valódi lényegére. Az Imami médiatámogatóként és résztvevőként is megjelenik az eseményen.

Huszonöt éves a Budapesti Fejlesztő Központ

Huszonöt éves a Budapesti Fejlesztő Központ

 Huszonöt éves fennállását ünnepli a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, amely fejlődésükben veszélyeztetett csecsemők, fogyatékos kisgyermekek és családjuk számára nyújt komplex diagnosztikai és terápiás szolgáltatásokat.

Kampány indult a fejlődési rendellenességek államilag finanszírozott korai szűréséért

Kampány indult a fejlődési rendellenességek államilag finanszírozott korai szűréséért

 Sevcsik M. Anna elmondta: a tapasztalat az, hogy nem kapnak elég információt a nők a várandósság idején az elérhető vizsgálatokról. Azt szeretnék elérni, hogy a kismamák alanyi jogon, térítésmentesen juthassanak hozzá a különböző diagnosztikákhoz.

Ismét megnyíltak az Erzsébet-Program üdülési pályázatai

Ismét megnyíltak az Erzsébet-Program üdülési pályázatai

A Kormány kezdeményezésére létrehozott szociális üdültetési rendszer, az Erzsébet-program ismét kedvezményes üdülési lehetőséget kínál nyugdíjasoknak, fogyatékossággal élőknek és nagycsaládosoknak. A pályázatok nyertesei az üdülési támogatást 2018 év végéig használhatják fel a programmal együttműködő szálláshelyeken, előzetes szállásfoglalást követően.

Extrudált kölesgolyó termékeket vont ki a forgalomból a NÉBIH

Extrudált kölesgolyó termékeket vont ki a forgalomból a NÉBIH

Magas atropin- és szkopolamin tartalom miatt extrudált kölesgolyó termékeket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A termékek fogyasztása elsősorban gyermekeknél jelenthet kockázatot. Probléma esetén a tünetek azonnal jelentkeznek, hosszú távú elhúzódó hatástól nem kell tartani.

Milyen szakmát ajánljunk gyerekünknek, amivel biztos megáll majd a lábán?

Milyen szakmát ajánljunk gyerekünknek, amivel biztos megáll majd a lábán?

Mérnök, sofőr, orvos, informatikus, CNC esztergályos, könyvelő, pék, szakács, ápoló, festő, kőműves, értékesítő, autószerelő, bolti eladó – egy közös pont ezekben a szakmákban biztosan van, mégpedig, hogy hiány van belőlük Magyarországon. Logikusnak tűnik, olyan szakmát ajánlani gyerekünknek, amiből hiány van, de honnan tudhatjuk azt, hogy, amiből most hiány van, az tíz év múlva nem lesz-e túltelített? Kommunikációval, általános marketinggel, adminisztrációval kapcsolatos szakterületbe már nem igazán érdemes belevágni - mondja a szakember.

Jelentkezz önkéntesnek a 2017-es úszó világbajnokságra

Jelentkezz önkéntesnek a 2017-es úszó világbajnokságra

A Magyar Úszószövetség önkéntesek jelentkezését várja, akik segítenek a 2017-es világbajnokság szervezésében.

Furcsán tartja magát a gyermekem...Lehet, hogy gerincferdülése van?

Furcsán tartja magát a gyermekem...Lehet, hogy gerincferdülése van?

Figyeljük meg a cseperedő, 9-11 éves gyermekünket! Ha azt látjuk, hogy a vállai asszimmetriusak, vagy a medencéje furcsán áll, ne hagyjuk figyelmen kívül!

E-food: október 22-ig 30% kedvezmény a magyaros ételek árából!

E-food: október 22-ig 30% kedvezmény a magyaros ételek árából!

Finomat, egyszerűen, kényelmesen. Ezt nyútja az e-food. Célunk elsősorban, hogy megkönnyítsük az emberek életét, időt és energiát spóroljunk nekik, de mindezt úgy, hogy nem kell lemondaniuk az otthon megszokott, házias ízvilágról.

Itt a 4. Országos Rajzfilmünnep

Itt a 4. Országos Rajzfilmünnep

A KEDD, Magyarország egyik legsikeresebb animációs műhelye negyedszer rendezi meg az Országos Rajzfilmünnepet 2016. október 29-én az Animáció Világnapja alkalmából. Az egész napos filmes programban magyar és nemzetközi, klasszikus és kortárs művek egyaránt helyet kapnak majd. Egytől egyig olyan filmek, amelyek meghatározóak az animációs műfaj területén.

Büntetés helyett együttműködés: ingyenes webinárium!

Büntetés helyett együttműködés: ingyenes webinárium!

Egy ingyenes webinárium szülőknek, akik szeretnék jól nevelni a gyerekeiket, és el tudják képzelni, hogy ez működhet büntetés nélkül, de még keresik a használható, hatékony eszközöket.

ANYA, APA, GYEREKEK európai polgári kezdeményezés a házasságért és a családért

ANYA, APA, GYEREKEK: európai polgári kezdeményezés a házasságért és a családért

Tegyünk együtt a házasságért és a családért Európában – írd alá te is a legnagyobb európai kezdeményezést, hogy az EU házasság-fogalma a minden tagállamban elfogadott definíció legyen: az egy férfi és egy nő közötti házasság és az ezen és/vagy leszármazáson alapuló család.
 

Vezető és apa ...Gyesen???

Vezető és apa ...Gyesen???

A gyes? Olyan, mint egy friss fuvallat - hallhatták a résztvevők egy apuka szájából, akinek a konferencián telt első munkában töltött napja 10 hónap gyesen töltött idő után.

Éljenek a mozaikcsaládok?

Éljenek a mozaikcsaládok?

Évtizedek óta folyamatosan fogyatkozik Magyarországon a családok, illetve a családban élők száma, miközben egyre több az egyszülős, valamint az úgynevezett mozaikcsalád.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére