Jelenlegi hely

Interjú Mekler Norberttel, a nagyvázsonyi Kinizsi Vár kapitányával

„Olyan szintű elkötelezettséget, mondhatni fanatizmust kíván ez a munka, ami családi gyökerek, történelemhez való ragaszkodás és alázat nélkül elképzelhetetlen lenne.”

Immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Csirke-Csülök Fesztivál Nagyvázsonyban. Csodálatos környezetben, a Kinizsi Várnál két nap alatt rengeteg bemutatóval, előadással várják a kulturált környezetben kikapcsolódni vágyókat. Mindez természetesen a hagyományos csirkés és csülkös ételek kíséretében, Szőke András korabeli gasztronómiai bemutatójával egybekötve. Ennek kapcsán beszélgettünk Mekler Norberttel, a várkapitánnyal.

Budapestimami (Bpimami): Hogy lesz ma valakiből várkapitány? Mi az Ön személyes története? Hogy jött ez a "foglalkozás", hivatás?
Mekler Norbert (MN): Magyarországon a váraink majd egésze állami tulajdonban van. A Kinizsi vár esetében az állam az önkormányzatra bízta  a működtetést, aki létrehozott egy nonprofit kft-t. Ennek a Nonprofit Kft-nek vagyok az ügyvezetője, egyben Kinizsi vár kapitánya. Csakis hivatásról és egyben hitvallásról beszélhetünk. Olyan szintű elkötelezettséget, mondhatni fanatizmust kíván ez a munka, ami családi gyökerek, történelemhez való ragaszkodás és alázat nélkül elképzelhetetlen lenne. Korábbi pénzügyi vezetői területen szerzett sales és marketing tapasztalatokból sok mindent tudok hasznosítani.
 
Bpimami: Hány évre szól egy várkapitányi "megbízatás"? Mióta tart és meddig szól az Öné?
MN: Öt évre szól, 2017 őszén jár le.
 
Bpimami: Mi a dolga, feladata egy 21. századi várkapitánynak?
MN: Romantikusan hangzik a várkapitány "pozíció", de ki kell ábrándítanom. Ez egy kőkemény menedzseri, cégvezetői munka, amit sajnos nem lehet a lovagteremben űlve, várnép által kiszolgálva elvégezni. Folyamatosan fejlesztünk, kiállításokat újítunk, programokat tervezünk, pályázunk. És néha a várkapitánynak kell hegeszteni, fúrni, faragni. Egy személyben menedzsment, hr, és operatív rálátást igényel.
 
Bpimami: Mi a legnagyobb büszkesége, legkedvesebb megvalósítása?
MN: Büszkeséggel tölt el, hogy a romokban heverő Nonprofit Kft-t sikerült felrázni, feléleszteni. Bevezettem az egész éves minden napos (!!!) nyitva tartást. Évről évre nő a látogatószámunk, a visszajelzések nagyon pozitívak. Legkedvesebbek számomra a programjaink: a Csirke-Csülök Fesztivál, amelyen korabeli hagyományos egyszerű ételek köré szervezzük a kulturális programjainkat és a Kinizsi Napok, ami egy igazi nyári hagyományőrzéssel egybekötött családi rendezvény. Ezeken százával, ezrével jönnek a gyerekek, családok és jó érzik magukat ebben a varázslatos környezetben.
 
Bpimami: Mik a tervei a további időszakban? 
MN: Továbbra is azt az utat járom, amin elindultam, folyamatosan igazítjuk az igényekhez a szolgáltatásainkat, programjainkat.
 
 
Bpimami: Ha Kinizsi Pál most megnézné a várat, mennyire lenne büszke rá?
MN: Valószínűleg lenyakaztatná a jelenlegi és korábbi várkapitányokat. A nyomába nem érhetünk eleinknek.
 
Bpimami: Ön hogy látja: a mai gyerekeket érdeklik a korabeli mesterségek (fazekasság, kovácsolás, papírmerítés, érmeverés, kötélverés, lovasság)? Hogyan próbálják számukra érdekessé tenni azokat?
MN: Azt látom, hogy minden érdekes nekik, amit meg lehet fogni, ki lehet próbálni és egy kicsit bele tudják képzelni magukat a régmúltba. Az említett mesterségeket saját maguk próbálhatják ki, ennek a vonzerejét talán részleteznem sem kell.
 
Bpimami: Hogyan teszik hitelessé a reneszánsz kor hangulatát? Honnan szerzik be a ruhákat, a fegyvereket, az ételek receptjét és hozzávalóit, a zenét, a lovagi torna ötletét?
MN: Ez egy nagyon nagy kihívás. Igyekszünk mindenről valósághű másolatokat készíteni- ez nem mindig lehetséges, de az összbenyomásban ez nem érzékelhető. Recept gyűjteményeink vannak, lovagi zenék fennmaradtak. Az öltözékek azok, amik akkoriban is folyamatosan változtak, ezért inkább korabelinek tűnőnek nevezném őket.
 
Bpimami: Kora tavasztól késő őszig folyamatosan vannak programjaik, de mi történik télen?
MN: 3 éve egész éves nyitva tartással üzemelünk. Télen tartjuk a disznóvágást, az Újévi forraltborozást. Minden nap nyitva vagyunk, a vár kiállításai látogathatóak. Közben folyik a karbantartás, készülés a szezonra.

III. Csirke-Csülök Fesztivál

A két napos időutazás során korhű gyermekelőadásokkal, fegyverbemutatóval és pónizással várják a látogatókat.

A régi mesterségek is bemutatkoznak, kipróbálhatják a gyermekek, milyen kovácsnak lenni, vagy éppen fazekasnak. Betekintést nyerhetnek a papírmerítő műhelybe, a várnyomdába, megmászhatják a Kinizsi vár tornyát, íjászkodhatnak, de akár az érmeverés tudományát is elsajátíthatják a vendégek.

Egész nap működik a korabeli játszópark és pihenést nyújt a szalmavár.

Mindkét napon folyamatosan lesznek gyermekelőadások, állandó jelenlétükkel garantálják a hangulatot a Szelindek Zenekar zenészei és a Csobánc Váráért Alapítvány harcosai. Vendégük lesz Gryllus Vilmos és Mónus József.

A vár időszaki kiállításaTörténelmünk nagyjai – is megtekinthető a várkápolnában, ahol 33 neves történelmi magyar mellszobrából nyílt kiállítás márciusban, Nimródtól a 1848-49 es hősökön át egészen Wass Albertig. A munkák Túri Török Tibor, keszthelyi művész keze munkáját dicsérik.

A program részeként megtekinthető a vár közelében található Néprajzi Múzeum és a Posta Múzeum is. Aki több napos kirándulást tervez, annak figyelmébe ajánlják a vár tövében működő turistaszállót, mely ebben a különleges történelmi környezetben ad lehetőséget a pihenésre, feltöltődésre.

Figyeljétek az FB oldalunkat, mert hamarosan családi belépőt sorsolunk erre a nagyon izgalmas programra!

Szerző: Antal-Ferencz Ildikó, Budapestimami
Forrás, képek, további részletek: http://www.kinizsivar.hu/

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére