Jelenlegi hely

Két országos program indul a matematika népszerűsítéséért

Több tízezer gyerek részvételére számítanak a Logirintus elnevezésű, november 20-án induló országos matematikai kalandjáték szervezői, vagyis a matematika népszerűsítéséért dolgozó Medve Matek csoport.

A fiatalok irányításával működő szervezet idén két nagy országos programot indít, amelyek keretében 8 és 18 év közötti gyerekek csapatban játszva élvezhetik a szellemi kihívásokat.

November 20-án indul és egy hétig tart a Logirintus nevű program, amely ingyenes, online kalandjáték logikai, pénzügyi, matek- és rejtvényfeladatokkal.

A közös játékhoz 3-12. osztályos diákok csatlakozhatnak az iskolai matekóra keretében. A különböző tematikájú és nehézségű pályákon egyénileg vagy csapatban lehet játszani. A Logirintuson az iskolai matematikatanárokon keresztül lehet részt venni.

Továbbá tavasszal indulnak a Medve szabadtéri csapatversenyek, amelyekre online lehet nevezni. Április 3. és június 2. között háromfős csapatokkal versenyezhetnek az érdeklődők Egerben, Nyíregyházán, Miskolcon, Szolnokon, Budapesten, Székesfehérváron, Pécsett, Szegeden, Debrecenben, Tatabányán, Veszprémben, Szombathelyen, Győrben és az ország további 210 szabadtéri helyszínén.

A két országos program védnöke Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, Mérő László matematikus, pszichológus és Keleti Tamás egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematikatanár-képzésének szakfelelőse.

A közlemény szerint a fiatalok által irányított, több ezer matematikatanárral és önkéntesek százaival együttműködő Medve Matek csoport évente negyvenezer 8-18 éves magyar iskolást bevonva dolgozik azon, hogy a matematikatanulást érdekesebbé, népszerűbbé tegye.

A szervezet céljai között szerepel a tanárok önbecsülésének, társadalmi megbecsültségének növelése, az értelmiségi tanári és tanítói lét támogatása. Ezért november 27-én a tanári hivatást ünneplő estet rendeznek a matematikatanárok tiszteletére Budapesten.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére