Jelenlegi hely

Megfelelő partner és szülői érettség – ezek a legszükségesebbek a családalapításhoz

A megfelelő partner megtalálását és a szülői szerepre való érettséget tartják a legfontosabb feltételnek az egyetemisták a gyermekvállalásnál – derül ki a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kutatásának kedden Budapesten bemutatott gyorsjelentéséből. A jelentés mögött álló kutatást 11 egyetemen végezték el, ennek során több mint 1500 kérdőívet töltöttek ki a hallgatók.

Engler Ágnes, a mozgalom kutatásvezetője a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) tartott sajtótájékoztatón elmondta, 11 egyetemen több mint 1500 kérdőívet töltöttek ki a hallgatók. Ezekből az látszik, hogy az egyetemisták családcentrikusak és házasságpártiak, valamint legalább két gyereket szeretnének. A legtöbben az első gyereket 25–30 éves koruk között vállalnák.

A családalapítás legfontosabb feltételének a megfelelő partner megtalálását tartják, ezután következik a biztos munkahely, a harmadik helyen pedig a szülői szerepre való felkészültség szerepel. A megkérdezettek a negyedik helyre sorolták a saját lakást, majd a karrier és a kedvező szociális ellátások következnek, míg a saját autó az utolsó a rangsorban – ismertette a kutatásvezető.

Engler Ágnes közölte, a kérdőívben arra is kíváncsiak voltak, mi kell ahhoz, hogy a fiatalok már az egyetem alatt merjenek gyereket vállalni, a válaszadóknak ugyanis csupán két százaléka vélekedett úgy, hogy akár már a tanulmányai alatt megszülné az első gyermekét.

A megkérdezettek a leginkább hátráltató tényezők között említették, hogy nincs tartós párkapcsolatuk, mert elszigetelten érzik magukat, és nehezen tudnak ismerkedni. Véleményük szerint több közösségi helyszínre és párkapcsolatról szóló előadásokra lenne szükségük.

Trend lett a családbarátság

Skrabski Fruzsina, a mozgalom elnöke arról beszélt, hogy az 1970-es években jellemzőbb volt, hogy már az egyetem alatt szültek a nők, ám – ahogy az a felmérésükből kiderül – akkoriban még nem voltak annyira túlterheltek a hallgatók, mint jelenleg.

Ezért az egyetem alatti gyermekvállalás támogatása érdekében várhatóan még az idén kidolgoznak és a kormány elé terjesztenek majd egy programtervet – jelentette be. A sajtótájékoztatón együttműködési megállapodást kötött az egyetem és a mozgalom, valamint Családbarát hely címet kapott az intézmény baba-mama szobája.

Ezzel kapcsolatban Skrabski Fruzsina azt mondta, a családbarát szemléleti egyre „trendibb” a gazdaságban, és egyre inkább felismerik a cégek és vállalatok, hogy ez a hozzáállás megbízhatóbb munkavállalókhoz és profitnövekedéshez is vezethet.

Lánczi András, a BCE rektora elmondta, az egyetemen évek óta kutatják a családokat, elsősorban közgazdasági szempontból, és folyamatban van a családpolitikai mesterképzés akkreditációja is.

Emellett intenzíven dolgoznak azon, hogy a munkahelyi légkör javításának részeként segítsék a munka, a tanulás és a család összeegyeztetését. Példaként említette, hogy hosszú idő után ismét van az egyetemen őszi és tavaszi szünet, amely egybeesik a közoktatási szünettel, így a szülők otthon tudnak maradni a gyerekekkel.

Pavlik Lívia, az egyetem kancellárja kiemelte, hogy a családbarát munkahely kialakításánál nem kizárólag az anyákra koncentrálnak, és igény szerint minden kisgyermekes munkatársaknak próbálnak részmunkaidőt biztosítani.

Forrás: haromkiralyfi.hu és MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére