Jelenlegi hely

Mit jelentenek a számok a tojáson?

Húsvét közeledtével most különösen aktuális, de az év többi napján sem árt, ha tisztában vagyunk vele mit jelentenek a tojásokon, illetve azok csomagolásán olvasható jelölések. 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) most megjelent tájékoztatója segít eligazodni a tojások között.

Az étkezési tojásokat és csomagolásukat – Uniós és hazai jogszabályok előírásai alapján – a termelés helyén vagy a csomagoló központban kötelező jelölni. A tojásokat „A ”és „B” minőségi osztályokba sorolják, a kereskedelemben azonban csak „A” minőségű termékekkel találkozhatnak a fogyasztók.

Az „A” minőségű tojásokat tömegük és méretük alapján osztályozzák. A négyfokozatú skála a legkisebbnek számító „S” kategóriától „XL”-ig terjed.

Az élelmiszerek nyomonkövetésének biztosítása érdekében az „A” minőségű tojások héján fel kell tüntetni a termelői kódot, valamint a nyilvántartási számot. A nyilvántartási szám hét részből áll, s segítségével többek között azt is megtudhatjuk, hogy mely telep, mely istállójából származik a tojás, s ott milyen tartási módot alkalmaznak.

Az egyes kódrészek jelentése a következő:

Első rész:
1: szabadtartás
2: alternatív tartás
3: ketreces tartási rendszer
0: ökológiai tartás;

Második rész: az ország ISO kódja, amelyből a vásárló megtudhatja, hogy a tojás honnan származik, a HU jelenti a hazai termelésből származó tojást;

Harmadik rész: a megye vagy főváros kódja, 01- 20 közötti szám;

Negyedik rész: az állat-egészségügyi kerület sorszáma – csupán egy karakter;

Ötödik rész: a tojótyúk jelölés: „T”;

Hatodik rész: az állattartó telep kétjegyű sorszáma a kerületben;

Hetedik rész: a „per”- jel után az istállók száma.

Ha például a fogyasztó a tojáson a 2HU172T02/8 jelölést látja, akkor ez a következőt jelenti:

„Alternatív — mélyalmos, istállós — tartásban termelt, Vas megye 2. állategészségügyi kerületében lévő tojótyúk állományából származik, az állattartó telep 2. sorszámot viseli a kerületben és annak 8. istállójából származik a tojás”, amelyből talán a legfontosabb információ egy hazai vásárló számára, hogy a tojás hazai termelésű.

A csomagolt –tálcás, dobozos – tojáson további információkat is szerepeltetni kell. Ezek az alábbiak:
- a csomagoló központ száma, amelyet a NÉBIH tart nyilván, s mindenki számára szabadon elérhető a Hivatal honlapján;
- a tojás minőségi osztályba sorolása:„A osztály ” - „A” vagy „friss ” szóval kombinálva, amennyiben az „extrafriss” jelzést látja a tojás csomagolásán, akkor a tojásrakástól számítva nem telt el 9 nap;
- a tojások tömege, mérete (XL-L-M-S);
- minőség-megőrzési ideje, amely a tojásrakástól számítva legfeljebb 28 nap lehet; valamint
- a tárolásra vonatkozó javaslat.

A helyi piacon vásárolt tojások esetében a fogyasztók találkozhatnak jelölés nélküli tojásokkal is, mivel a jelölési kötelezettségek nem vonatkoznak az 50-nél kevesebb tojótyúkot tartó termelőkre, azonban az értékesítés helyén ezen termelőknek is fel kell tüntetniük a nevet és a címet.

Forrás és kép: http://portal.nebih.gov.hu/web/guest/-/amit-a-tojas-jeloleserol-tudni-ke...

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére