Jelenlegi hely

Csaknem 150 ezren látogattak el a tavaly átadott Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontba

Csaknem 150 ezren látogattak el a tavaly év elején megnyílt Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontba - tájékoztatta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója kedden az MTI-t, hozzátéve: a park területén több helyszínt érintő fejlesztés fejeződött be 2015-ben.

Puskás Zoltán elmondta, hogy a tavaly ősszel zárult, 390 millió forintos uniós természetvédelmi beruházás a gyulafirátóti Mikládi láp területét, a Tihanyi-félszigetet és a Káli-medence öt helyszínét is érintette, visszaszorították a vízi növényzetet és fás legelőket alakítottak ki. Beszélt arról is, hogy a tavaly januárban átadott Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont 770 négyzetméteren várja az érdeklődőket, akik tíz teremben, köztük egy 3D-s moziban ismerkedhetnek a karsztkincsekkel, a legkisebbeket pedig játszótér, kúszóbarlang és mászófal várja.

Az igazgató megjegyezte, hogy tavaly mintegy hétezren vettek részt a tihanyi "Levendula Szedd Magad" akcióban, a monoszlói Hegyestű egykori vulkánra pedig 42 ezer látogató volt kíváncsi. A 25 éve felfedezett Csodabogyós-barlang föld alatti rejtett cseppkővilágát 2800 kalandozni vágyó ismerhette meg - fűzte hozzá. A bakonybéli Pannon Csillagdában, az Acta Galilei című planetáriumi film és a megújult Mars tárlat várja az érdeklődőket.

Többéves előkészítő munkát követően az igazgatóság által 2006-ban létrehozott Bakony-Balaton Geopark 2012-ben sikeresen pályázott a Globális Geopark Hálózat tagságára, ennek köszönhetően az elmúlt évben megkapta az "UNESCO Globális Geopark" címet - jegyezte meg az igazgató.

Az 1997-ben megalakult Balaton-felvidéki Nemzeti Park a Balaton északi partján, 1-15 kilométeres sávban húzódik, területe mintegy 57 ezer hektár. A nemzeti park területén 14 látogatóhely várja az érdeklődőket - olvasható a nemzeti park honlapján.

 

Forrás: MTI

Kép: http://www.tavasbarlang.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére