Jelenlegi hely

Fekete medvék érkeztek a veszprémi állatkertbe

Két hím fekete medve költözött a veszprémi állatkertbe, a mintegy háromhetes beszoktatás után a látogatók is találkozhatnak majd velük - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az állatkert igazgatója.

Török László elmondta, hogy az állatok a Veresegyházi Medveparkból érkeztek, jelenleg az új helyükkel és a gondozójukkal ismerkednek.
Az igazgató beszélt arról is, hogy a fekete medve - melynek példányai most láthatók először Veszprémben - Észak-Amerika erdeiből származik. Hozzátette: a baribál kedvenc táplálékai közé tartoznak a gyümölcsök, magvak, levelek, de előszeretettel fogyaszt bogarakat, apró emlősállatokat is. Gyakorlott mászó, így rendszeresen megdézsmálja a madárfészkek tojásait és a méhodúban talált mézet - fűzte hozzá.


    

A fekete medve a barna medvénél kisebb termetű, füle hosszabb, szőrzete kevésbé dús, homloka homorúbb, feje pedig keskenyebb, mint jól ismert rokonáé - foglalta össze Török László. Az igazgató felidézte, hogy az elmúlt öt évtized során barna medvével és örvös medvével is találkozhattak a veszprémi állatkert látogatói. A legutóbbi kedvenc Bori, a kamcsatkai barna medve volt, aki 2009-ben érkezett a Veresegyházi Medveparkból és a közelmúltban költözött oda vissza, hogy átadja helyét a két fekete medvének - jegyezte meg.     

A háromesztendős fekete medvék testhossza mintegy két méter, súlyuk 350 kilogramm. A fényes, fekete bundájú medvék akár 25-30 évig is élnek - fűzte hozzá.
 

Forrás: MTI

Kép csak illusztráció.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére