Jelenlegi hely

Házasság hete - Több mint kétszáz program országszerte

Kilencedik alkalommal rendezik meg Magyarországon a Házasság hete programsorozatot keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával, ezúttal "a szeretet: szenvedély és döntés" mottóval. A több mint kétszáz programot magában foglaló esemény vasárnap istentisztelettel kezdődik meg Budapesten.

Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke és Fekete Károly, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke a rendezvényről tartott csütörtöki, fővárosi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a házasság szüntelen építkezés, azt gondozni kell, "karban kell tartani", másképp elhasználódik, elkopik.

Bíró László azt mondta, a programsorozat keretében a házasságot, a családot ünnepeljük, amit sokan siratnak, múlthoz tartozónak vélnek. Pedig a házasság egyrészt jövő és remény, másrészt pedig a jelenben érték és megvalósítandó feladat - tette hozzá. Hangsúlyozta, a házasság egy folyamat eredménye, amely alatt két ember szeretete megérett annyira, hogy egymásnak merjék ajándékozni magukat. Ez tapasztalatai szerint sok mai fiatalnak nem könnyű, mert soha nem kellett semmilyen döntést meghoznia - jelezte, hozzátéve, a társadalomnak örülnie kell a párkapcsolatoknak és segítenie kell azokat. 

Fekete Károly református püspök szerint a házasságban a legfontosabb, hogy a felek boldogítani tudják egymást, és megtapasztalják, jobb adni, mint kapni. Hozzátette, a programsorozat egy hete alatt "kifényesedik" az, amiért az egyház egyébként is dolgozik.

A házasság hete mozgalom 19 éve indult az Egyesült Királyságban, s ma már több mint húsz országban tartják meg a programsorozatot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.
Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, a házasság hetét világszerte ünneplő több millió ember hisz abban, hogy a jó házasság, a boldogságot adó család az egyéni és a társadalmi kibontakozás és boldogulás egyik legfontosabb forrása, ezért indokolt, hogy kiemelt figyelmet kapjon. Hozzátette, a rendezvénnyel meg szeretnék szólítani azokat is, akik talán az előző generációk rossz példái miatt nem merik vállalni a házassággal járó elköteleződést. Nekik jó példák bemutatásával szeretnék vonzóvá tenni a házasságot, ezért is kérnek fel minden évben más házaspárt, hogy legyenek a házasság hete "arcai". Ez egyfajta hungarikum, más országokban nem jellemző - mondta. Rámutatott arra, még ha nem is indul ideálisan egy házasság, vagy ha krízisek adódnak, nem szabad beletörődni a nehézségekbe, késznek kell lenni tanulni, megbocsátani, változtatni, hiszen a családok szétesése lelki és anyagi károkat okoz nemcsak a pároknak, hanem az egész társadalomnak is. Herjeczki Kornél örömét fejezte ki, hogy Magyarországon családbarát kormányzás zajlik, aminek köszönhetően egyre nő a házasságkötések száma.

Barát Katalin pszichiáter, családterapeuta, a Magyar Családterápiás Egyesület tagja arról beszélt, fontos a felnőtt ember egészségének szempontjából, hogy tartós, elkötelezett kapcsolatban éljen, hiszen ez határozza meg, hogy élete különböző területein ki tud-e bontakozni, testileg és lelkileg kiteljesedik-e. A párkapcsolatok sérülékenységének legfőbb okaként a magas elvárásokat jelölte meg, amelyek ha nem teljesülnek, nő a feszültség és csökken az elégedettség, ami felvetheti az elválás lehetőségét. Kiemelte, egy ideje nő azok száma, akik segítséget kérnek, ha párkapcsolati problémájuk van.

Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és felesége, Hegedűs Katalin, a házasság hete idei "arcai" azt mondták, sokan azt hiszik, hogy lehetetlen küldetés a házasság, és egy kicsit valóban az, de Istennel együtt mégis lehetséges. Úgy fogalmaztak, életük fő művének tekintik 37 éve tartó házasságukat. Velük készült riport itt olvasható.

 

Helyi programokat összegyűjtve itt találod!

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére