Jelenlegi hely

Új kalandpark nyílt a Bakonyban

A Földművelésügyi Minisztérium kiemelt célja, hogy az állami erdők minél nyitottabbak legyenek a társadalom számára. Jó példa erre a Szentlászlói Kalandpark, amely a Bakonyerdő Zrt. és a Bakonyszentlászlói Önkormányzat összefogásának köszönhetően jött létre – mondta Bitay Márton a kalandpark átadásán.

Az  állami földekért felelős államtitkár beszédében rámutatott, hogy a kalandpark az Öreg-Bakony egyik legfestőibb részén jött létre, ahol a híres Cuha-völgy is kezdődik. Ez a közel 4 kilométer hosszan húzódó, vízmosásokkal tarkított sziklás patakvölgy nem csak kiemelkedő környezeti adottságainak köszönhetően, hanem megközelíthetősége és családbarát jellege révén is rendkívül népszerű.

A most megnyitott kalandparkban az aktív kikapcsolódásra vágyók nem csak a természet sokszínűségében gyönyörködhetnek, hanem bátorságukat, állóképességüket is próbára tehetik – tette hozzá Bitay Márton.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tárca – mint az állami erdészeti társaságok tulajdonosi jogainak gyakorlója – fontosnak tartja, hogy tovább bővüljenek az erdők közjóléti funkciói. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a jövőben egyre gyakrabban lehet majd találkozni a bakonyszentlászlóihoz hasonló turisztikai fejlesztésekkel.
A Szentlászlói Kalandpark 3 hektáros területén igényes környezetben, több korosztálynak szóló, különböző nehézségű pálya, rönkvár, játszótér, tűzrakóhely várja a látogatókat.
 

Forrás: www.kormany.hu (Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája)

Fotó: Szentlászlói Kalandpark

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére