Jelenlegi hely

Megjöttem, itt vagyok!

A mi születéstörténetünk 2016

Készültem rá, nagyon vártam Őt.
Napra pontosan érkezett - mai napig kényes a pontosságra :) 

Ahogy a nagykönyvekben meg van írva.....hajnalban arra keltem, hogy elfolyt a magzatvíz. - Csak semmi ijedtség, tudjuk, így kezdődik. Csomag már összekészítve, akkor indulhatunk is. 

Most már tudom, hogy kicsit feküdnöm kellett volna. A magzatvíz ugyanis nem elfolyt, hanem elöntött és valószínűleg ezzel a lendülettel sodorta a köldökzsinórt is és kuszálta össze. Persze utólag könnyű okosnak lenni. 

Szóval írány a kórház. Felvétel, vizsgálat.

A születésre, a csodára még várni kellett....a magzatvíz elfolyásán kívül semmi jele nem volt annak, hogy a kisfiú annyira ki szeretett volna jönni erre a világra. Zselét kaptam, hogy elinduljon a tágulás. Fárasztó volt a nap, várakozással teli. Délután még mindig semmi, mondták próbáljak pihenni, hosszú lesz ez még. 

Este 8 óra fele előkészítették az apás szülőszobát nekünk....közeledik az idő. Nehezen tágultam, vajudtam az ágyon, vajudtam labdán...nem is tudom melyik volt jobb. 

Nehezen ment, első szülés volt. Elfáradtam, de tettem a dolgom...úgy emlékszem aludtam perceket a fájások közt. Nem hangoskodtam, figyeltem a szülésznőre, az orvosra és az ösztöneimre. Mindig biztattak. Egyszer kértem az orvost, hogy inkább legyen császár, csak legyen már vége. Azt hiszem, ezt magam sem gondoltam komolyan....csak már nagyon fáradt voltam. Szerettem volna átélni a szülés élményét és szerettem volna, ha Ő is átéli a születés élményét. Szerencsére az orvos is így gondolta. 

- Már mindjárt meglesz, kitartás! 

Volt, hogy látták a kis fejét, aztán megint semmi. Azt gondolták, hogy elfáradtam és ezért nem tudok úgy nyomni....de nem. Valami baj van! De én ebből semmit sem érzékeltem.

Aztán sikerült! Éjfél után 17 perccel megszületett Ő, akit annyira vártam, 9  hónapon keresztül a pocakomban dédelgettem. 

Apuka elszerette volna vàgni a köldökzsinórt, de csak azt hallottam, hogy tompán, mintha tàvolból jönne: " nem lehet, sietnünk kell!" - és nem hallottam a sírását. Elvitték. Apa kisérte, hogy mi történik vele. 

A lepény megszülésére már nem is emlékszem. Fájt...megnyomták a hasam...és mintha kicsusszant volna.

Túl voltam rajta. Minden nehézség ellenére úgy éreztem jó érzés volt. 

Kisfiam a PIC-re került, ahol hajnalban megnézhettem, csövek voltak az orrában.

Ha reggelre helyreáll a légzése nem lesz baj - mondtàk. A legnagyobb volt az osztàlyon, az én pici fiam a maga 54cm-vel és 3300 grammjàval...KAPITÁNY-nak hívták. Napokig volt ott. Ő fent...én lent.

Szerencsés voltam, szoptathattam, éjszakára cumisüvegben küldtem neki a tejet. Egy alkalommal diktáltam rá a nevet és egy kérdés a szívemig a hatolt: 

Ja, ő a 2-es apgar szàmmal született kisfiú?

Nem tudom.....rebegtem.....Ő az én kisfiam!

Semmit nem tudtam addig a percig és mint akit leforràztak mentem vissza az àgyamba és kattogott az agyam egész éjjel, hogy ez most mit is jelent és mit fog jelenteni a jövőre nézve....

Szerencsére ma már 11 éves egészséges, okos fiú....pedig "csak egy 2-es apgarral született gyermek".

A kis kapitány története

Szülés helyszíne: Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály


 

Partnereink