Jelenlegi hely

Ringató Körzeti Óvoda - Veszprém

Cím: Veszprém, Jutasi u. 79/1
Tel: (88) 796-181
E-mail: ringato.ovoda@upcmail.hu 
 

2015 nyarán új épületben nyitotta meg kapuit a Ringató Körzeti óvoda, a régi helyén, ahol 1972 óta állt.

A veszprémi Ringató Körzeti Óvoda három óvodából, a Ringató Körzeti Óvodából és két tagóvodából, az Erdei - és Kuckó tagóvodákból álló intézményi egység. Összesen 20 gyerekcsoporttal működik, a Ringató Körzeti Óvodában 10, az Erdei Tagóvodában 5 és a Kuckó Tagóvodában 5 gyerekcsoporttal. Épületeik közvetlenül egymás mellett, a Haszkovó lakótelep buszfordulójánál találhatóak a Jutasi út 79. szám alatt, tömegközlekedéssel is jól megközelíthetőek a város minden pontjáról.

Óvodai Körzetük Veszprém Város mozgás és beszéd fogyatékos valamint a speciális nevelési igénnyel élő gyermekek integrált nevelésére kijelölt intézménye.

Zöld Óvoda, Kerékpárosbarát Munkahely minősítéssel rendelkező Madárbarát óvoda

Óvodai nevelésüket lehetőség szerint vegyes életszervezésű csoportokban valósítják meg, ami lehetővé teszi, hogy a testvérek egy csoportba járhatnak,a gyermekek csoportváltás nélkül léphetnek az iskolába. A csoportszerkezet kialakításakor a gyermekek személyiségét, a gyermekközösség összetételét és a szülők igényeit veszik figyelembe. A gyermekek nevelését csoportonként két óvodapedagógus végzi, munkájukat egy  dajka segíti.Óvodai körzetünkben 7 fő pedagógai asszisztens segíti a nevelőmunkát.

Óvodai életünk szervezése folyamatos, rugalmas, az egyénhez, a gyermeki szükségletekhez igazított. Ritmusát az évszakok, bennük a hétköznapok és a jeles napok adják. A gyermekeket jó hangulatban, nyugodt, családias környezetben nevelik, hozzásegítik őket ahhoz, hogy kibontakoztathassák a bennük rejlő lehetőségeket. Alapértékük a gyermek tisztelete, szeretete, elfogadása. A jól megélt, valódi kisgyermekkor világát biztosítják az óvodában, biztonságot adó, okos renddel, kisgyermekekhez, életkorukhoz illő foglalatosságokkal.

A játék fontosságát, értékét, a gyermek fejlődésében betöltött szerepét hangsúlyozzák sok mesével, verssel, mondókával, ének- zenével, mozgással.

Mindhárom óvodánkban:

Szükség esetén logopédus, fejlesztőpedagógus,gyógypedagógus és gyógypedagógiai asszisztens szakemberek  segítségével tudjuk megtámogatni a gyermeki  képességek fejlődését.

Óvodásainknak szülői igény szerint: úszásoktatást, játékos ismerkedést az angol vagy német nyelvvel, kézműves foglakozást, néptáncot, a Bozsik program keretében ingyenes ovi-focit, rendszeres színház-bábszínházlátogatást, állatkerti kirándulásokat kínálunk.

A szülők, gyerekek óvónők együttlétének élményszerű alkalmai, a kirándulások, az évzáró családi délutánok, erdei túrák, sportvetélkedők, kézműves játszóházak, az óvodába hívogató rendezvényeink. Közösen átélt örömökkel fonjuk szorosabbra a család és óvoda együttműködését.

Óvodánk nyitvatartási idejében naponta 6:00 -17:00 - ig szeretettel várjuk az irántunk érdeklődő családokat!

Intézményvezető: Major Ildikó

Web: http://rekovi.webnode.hu

Hozzászólások

Kisfiam nagyon szeret ide járni a Zsebibaba csoportba.Jó programokat feladatokat találnak ki az óvónénijei.

A Zsebibaba csoportban biztonságos, nyugodt, szeretetteljes légkörben tölti napjait kislányom.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére