Jelenlegi hely

Átadták Veszprém megújult művelődési központját

Neveda Amália igazgató elmondta, hogy az épület 685 millió forint uniós forrásból teljes megújuláson ment keresztül, és 150 látogatóval többet képes befogadni, mint korábban.

A felújításnak köszönhetően 2017-re évi 120 ezer látogatóra lehet  számítani – húzta alá. Navracsics Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa kijelentette: a megújult épület arról tanúsodik, hogy a veszprémiek számára fontos a közösség összetartó erejét adó művelődés, közművelődés. Hozzátette: a megújult művelődési központ neve Agóra, ami jól mutatja a hely küldetését, hiszen éppúgy hivatott a különböző nézetek ütköztetését szolgálni, mint a szórakozást. A megújult épület új, színes, erős központja lesz Veszprém kulturális életének, amely mindenki számára otthont nyújt, aki művelődni szeretne – foglalta össze Navracsics Tibor. 

 

   

 

Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a megújult épületnek azt a célt kell szolgálnia, hogy a benne működő műhelyek képesek legyenek erősíteni a város közösségeit. A polgármester elmondta, hogy a művelődési központ és a Kabóca Bábszínház is az épület falai között működik.

Székely Andrea, a Kabóca Bábszínház igazgatója arról beszélt, hogy a megújulásnak köszönhetően új közművelődési programokat esz lehetőségük megvalósítani a helyi televízióval és néptáncegyüttessel együttműködve.

 

Forrás: MTI
Képek forrása: www.vmk.vizkom.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére