Jelenlegi hely

Pályázat tanulmányok támogatására Veszprém megyei diákoknak

Újabb pályázatot írt ki a "Varázspálca a Veszprém Megyei Gyermekekért” Alapítvány a megyében élő gyermekek támogatására.

 

A „Varázspálca a Veszprém megyei Gyermekekért” Alapítványt Dr. Markovszky György alapította, mely 2014. április 2. napján került jogerősen bejegyzésre a Veszprémi Törvényszéken.

Az Alapítvány célja a Veszprém megyében élő szegény, szerény anyagi körülmények között élő családok legrászorultabb gyermekeinek gimnáziumi, középiskolai, szakközépiskolai és amennyiben szükséges úgy főiskolai, illetve egyetemi felsőfokú tanulmányai segítése, tehetséggondozó mentorhálózat létrehozás és fenntartása, szükség esetén kollégiumi elhelyezés biztosítása. 

Legújabb pályázatuk célja, hogy anyagi segítséget nyújtsanak olyan Veszprém megyei általános és középiskolás diákok részére, akiknek tanulmányaik sikeres folytatásához támogatásra van szükségük. 

A rendelkezésre álló keretösszeg: 12.000.000 –Ft/tanév

Ebből mentori pályázatra 3.000.000.-Ft/tanév összeg az előirányzat, mely összeg indokolt esetben 20%-kal megemelhető. A Kuratórium évente ösztöndíj pályázatra 9.000.000.-Ft/tanév összeget irányoz elő, mely összeget 20%-kal – indokolt esetben- megemelheti.

A mentori és ösztöndíj pályázatra kiírt összeget a Kuratórium átcsoportosíthatja.

A pályázat benyújtására jogosultak köre:

  • Általános iskolai tanárok:
    Veszprém megyében működő pedagógus, aki vállalja általános iskolás, - 7.-8. évfolyamos - anyagilag nehéz családi körülmények között élő körből, 1-3 tanuló felkészítését, tudásszintjének szinten tartását 3,50-es tanulmányi eredménnyel, amit az Alapítvány Alapító okirata előír.
  • Középfokú oktatási intézmények tanulói:
    Az a tanuló, aki Veszprém megyei állandó lakos, köznevelési intézménnyel a 2015/2016. tanévben tanulói jogviszonyban álló, magyar állampolgár.

A pályázat feltételei:

  • A pályázó diák 2014/2015. tanév végi tanulmányi átlaga el kell, hogy érje a 3,50–et.
  • Előnyös elbírálásban részesül az a pályázó diák, akinek nehéz anyagi és családi körülményei ezt indokolják.

Előnyös elbírálásban részesül

  • az a mentor pedagógus pályázó, akinek mentorálásra ajánlott diákjai az ösztöndíj pályázónál leírt feltételeknek megfelelnek,
  • a 2013. évi XXVII. törvény 45.§ értelmezése szerinti hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanuló,
  • az a tanuló, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem a minimálbér 1/3-át nem haladja meg,
  • az a tanuló, akinek a családjában a családfenntartó egyike munkanélküli, vagy álláskeresőként nyilvántartott személy,
  • az a tanuló, akinek a családjában a családfenntartók egyike rokkantnyugdíjas, vagy megváltozott munkaképességű.

Pályázni az alábbi célokra lehet:

  • mentortanári, korrepetitori támogatás,
  • tanulói ösztöndíj, diákok számára étkezési, utazási költségtérítés, vagy egyéb, tanulmányi kötelezettséghez fűződő költségtérítés.

Pályázati útmutató

Pályázni pályázati űrlapon lehet, mely a pályázati felhívás melléklete.

Pedagógus esetében:

  • mentori űrlap mellékletekkel
    • szakmai önéletrajz,
    • mentorált tanulók tanulói űrlapjai,
    • szakmai program rövid ismertetése tanulónként.
  • mentori nyilatkozat.

Tanulók esetében:

  • tanulói űrlap mellékletekkel
    • lakcímkártya másolata,
    • tanulói jogviszony igazolás,
    • bizonyítványlap másolat (2014/2015. év végi),
    • szülő(k) munkáltatói igazolása jövedelem feltüntetésével,
    • a hátrányos, valamint a halmozottan hátrányos helyzet igazolása.
  • tanulói nyilatkozat

A benyújtott pályázat érvénytelennek minősül, ha a kötelező mellékletek hiányoznak a pályázati anyagból.

A tanuló, a tanuló törvényes képviselője, valamint a mentor a pályázat benyújtásával írásban hozzájárul személyes adatainak az e pályázati kiírásban meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Valótlan adatok megadása a pályázatból történő kizárást eredményezi, és visszafizetési kötelezettséget von maga után.

A pályázat benyújtási határideje: 2015. szeptember 10.

A pályázati támogatásokról a végső döntést a „Varázspálca a Veszprém Megyei Gyermekekért” Alapítvány kuratóriuma hozza meg 2015. szeptember 25. napjáig. Az eredményről minden pályázót írásban értesítünk.

A támogatás formája és mértéke:

A nyertesekkel az Alapítvány támogatási vagy ösztöndíj szerződést köt. Önerő megléte nem feltétele a pályázat benyújtásának. A támogatást teljes előfinanszírozásban nyújtja az Alapítvány.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A mentori támogatás havi 10.000-30.000.-Ft, a mentorált tanulók számától függően.

A Kuratórium a havi tanulói ösztöndíj mértékét a tanulmányi eredménytől függően és a rászorultság mértékének figyelembevételével havi 10.000.- Ft összegben állapítja meg.

Az állami ösztöndíjaktól függetlenül is igényelhető az Alapítványi ösztöndíj, pozitív döntés esetén a Kuratórium az állami ösztöndíjakat figyelmen kívül hagyja.

A támogatást az alábbi időszakban lehet felhasználni:

2015. október 1. - 2016. július 31.

A pályázat benyújtásának módja:

A pályázatot mellékleteivel együtt, aláírva, egy eredeti példányban kell postára adni az alábbi címre:

8200 Veszprém, Házgyári u. 1.
8210 Veszprém, Pf. 1108

Kérjük, a borítékra írják rá: „Varázspálca Alapítvány” 2015/2016.

Információ

A pályázati felhívás és mellékletei letölthetők: www.varazspalcaalapitvany.hu

További információ kérhető: varazspalcaalapitvany@gmail.com

Az alapítványról további információkat itt olvashat.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére