Jelenlegi hely

Folytatódik a Fiatal tehetség program

Újabb 100 diák bevonásával folytatódhat a Fiatal tehetség program (FIT Program) - mondta el Constantinovits Milán, a program szakmai vezetője vasárnap reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.

Kifejtette, a Mathias Corvinus Collegium által szervezett, a jelenlegi tanév első félévében indult program az ötödik osztálytól nyújt tehetséggondozó képzést négy vidéki városban: Pécsett, Szolnokon, Miskolcon és Veszprémben.

Olyan területeket ölel fel a képzési tematika, amelyekkel az iskolák nem foglalkoznak, mint például a pénzügyi tudatosság, a természettudományos kísérletek világa, média és filmes ismeretek, valamint az egészségügy témája és elsősegély-nyújtási ismeretek. Minden említett régióból 25 diákot vesznek fel a programba.

 

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) 1996-ban jött létre, Tombor András magánkezdeményezésére; közel két évtizede foglalkozik egyetemista és középiskolás gyerekek fejlesztésével. Célja, hogy a hagyományos oktatást kiegészítő, Nyugat-Európában már régóta eredményesen működő, magas színvonalú képzési formát honosítson meg Magyarországon. Az MCC kiemelkedően tehetséges diákokat támogat abban, hogy a bennük rejlő tehetséget – szociokulturális helyzetüktől függetlenül – a legnevesebb oktatók és tanárok segítségével kibontakoztathassák és kamatoztathassák.
A Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja felső tagozatos általános iskolásoknak nyújt tehetséggondozó, gazdagító képzést.

Képzésük a résztvevők számára teljes mértékben költségmentes.

Az 2015/2016-os oktatási évben négy képzési területet fog át programuk:
1) Az egészségügyi ismeretek, egészségügyi tudatosság, egészséges életmód és táplálkozás
2) A pénzügyi tudatosság - bevezetés a gazdasági alapfogalmakba
3) Természettudományos ismeretek, kísérletek
4) Médiaismeretek – az újságírástól a filmkészítés világáig
Mindezek mellett heti 2x60 percben beszédcentrikus angol nyelvoktatást biztosítanak minden régióban 8 fő részére.

A Programban résztvevők körét intelligenciát, érzelmi intelligenciát, érdeklődést és kreativitást vizsgáló írásbeli feladatok, illetve szóbeli interjú révén, az MCC önálló kiválasztási rendszerében választják ki. Céljuk olyan általánosan tehetséges diákok beválogatása, akik a kooperatív, közösségben végzett tanulási folyamatokra, tevékenységekre alkalmasnak gondolnak.
Kiválasztási folyamatuk kidolgozása, lebonyolítása és a feladatok kiértékelése pszichológusokból szakértői csapat együttműködésével történik.

A FIT Program régiónként 25 fővel indult el szeptemberben, 5 fős várólistát fenntartva a megüresedő helyekre. Most újabb 25 fővel bővítik a létszámot régiónként.

 

Forrás: MTI, http://fit.mcc.hu

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére