Néha úgy érzem, hogy reggel még hétfő van, estére meg már csütörtök és fogalmam sincs, hogy a kettő közötti idő hová tűnt el. Kapkodva rohanok végig a napokon és csak remélem, hogy nem veszik el minden szép emlék a hétköznapok kegyetlen rutinjában.
Igazából hálával tartozom a multiknak, mert a mindent elborító tonnányi csokinyulaikkal eszembe juttatják, hogy na lám csak, megint eltelt egy év.
Emlékszem, és tényleg, mintha csak tegnap lett volna, hogy két évvel ezelőtt a családban mindenkit az foglalkoztatott, hogy a másodszülöttet vajon a nyuszi hozza-e vagy sem. Hát inkább sem lett, mert a nyuszi elment, eljött a május, és a mikorra várja kérdésekre már csak azt mondtam: tegnapelőttre.
És emlékszem, hogy egy évvel ezelőtt, sutba dobva az elvem, hogy én bizony nem csinálok bolondot a gyerekeimből, nyuszifüleket adtam az apró lánykámra és lefotóztam, majd elküldtem boldog-boldogtalannak, hogy nézzétek: jaj de édes, jaj de cuki, kellemes húsvéti ünnepeket. Remélem a kiscsaj és a mindenki is megbocsátják.
A napokban a fent említett gyerekem a „szuper tilos hozzányúlni” fiókból megkaparintotta a nyuszifüleket, önként felvette és elvárta, hogy fotózzam. Gyorsan elő is kotortam a tavalyi képet és elhűltem, hogy mennyit nőtt, változott és hová, mégis hová tűnik el az idő. Szomorú lettem. Én nem akarom, hogy elmúljon. Meg szeretném tartani még akkor is, ha két ekkora gyerek komolyan próbára tesz, még akkor is, ha hulla vagyok, és akkor is, ha a már a hajam tépem. Biztatom magam, hogy más idők más szépségeket és nehézségeket hoznak magukkal, de most ez nem vigasztal.
A nagy mélabúmba azért ismét – akárcsak karácsony előtt – ámokfutásba kezdtem, a húsvéti dekorációk és ajándékok között. A dekoráció terén megintcsak túlzásba estem. De sajnos annyi még sincs belőle, hogy az ablakon elfedje a tél nyomait. A napsütés kegyetlen dolog. Az orrom alá dörgöl minden hiányosságot, amit a takarítás frontján az utóbbi pár hónapban elmulasztottam. Így a dekoráció pihen, az ablakok tisztításra várnak, de ahogy ismerem magam, addig-addig nyúzom az időt, míg már minden mindegy alapon felteszem őket a koszos ablakokra. Végül tényleg mindegy, a kölyköknek úgyis csak a ragasztgatás a fontos.
Az ünnep előtti nagytakarítás szükségessége még csak-csak, mert azt úgyis elbliccelem, de az ajándék beszerzését nem tehetem. Mert ugye már elmúlt az az idő, amikor együtt törtük a fejünket a Naggyal, hogy mit írjunk, mit hozzon a nyuszi, és szinte bármit felvethettem, és már jött is az „igen, igen, azt hozzon”, már ha a tűzoltóság témakörében maradtam. Így aztán nem okoztam sok gondot szegény párának, hozhatta a könnyen megszerezhető és elérhető árú tűzoltós akármit.
De most már az kell, az az autó, ami abban a reklámban volt, ugye tudod, Mama? Bólintottam, hogy tudom, bár fogalmam sem volt róla mit szeretne. Aztán már figyeltem, és bőszen mondogattam az „azt akaromra”, hogy nem akarom, hanem szeretném, és hogy jó, majd megírjuk a nyuszinak. Csak azt hagytam figyelmem kívül, hogy hiába hittem, hogy nyertem egy csomó időt, a Húsvét a nyakamon.
Így egy Nagymamás délelőttön jól neki is indultam, hogy én majd most jól megveszek mindent, nem fogok én az utolsó pillanatban kapkodni. Órák múlva, túl 5 játékbolton, számtalan kedves és nem kedves eladón, telefonokon, a vonalkódok és cikkszámok reménytelen útvesztőjén, rá kellett jönnöm, hogy igen nagy bajban vagyok. Több okból is.
Először is, voltam olyan eszetlen, hogy megígértem és voltam olyan marha, hogy azt mondtam a gyereknek, hogy ne izguljon, nem baj, ha én nem tudom, hogy hol lehet olyan szuper rabszállítós rendőrautót kapni, mert a nyuszi biztos tudja. Pedig nem tudja, az a dög. Másodszor pedig, bár nem leltem, de találtam majdnem olyat, meg nagyon hasonlót és az áruk, hát lesápadtam és leizzadtam. Kérdem én, mégis mi kerül egy darab 10x20 centis műanyag valamiben ennyibe? A lényeg, hogy bajban vagyok, de majd kitalálok valamit.
Addig is, élvezem, ha süti a nap az arcunkat és sonkáról, főtt tojásról és kalácsról ábrándozom. Örülök az új kezdetnek, akkor is, ha túl sok lesz a csoki, túl koszos az ablak, és talán ízetlen a sonka.
Kellemes Húsvéti Ünnepet Mindenkinek!
Szerző, kép: Mészáros Edit, édesanya
Forrás: Budapestimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
