Jelenlegi hely

Segítsééég! Jön a hiszti!

Mi a legnehezebb a gyereknevelésben? Az Imami pályázatán eddig részt vett 500 szülőből 244 szerint a hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése!

A hiszti és a dac tehát sok szülőnek okoz nehéz perceket és hiába olvasunk gyermeknevelési könyveket, hallunk sok jó tanácsot a hiszti megelőzésére, vagy csillapítására: sokszor mégis kitör a mindent elsöprő, szülőt próbáló érzelmi vihar!

Megkértük a "Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje!" szülői kommunikációs tréning hazai hivatalos képviselőit - Dr. Skita Erikát és Turáni Szabolcsot -, hogy adjanak néhány gyors tippet a tanácstalan szülőknek:

FIGYELEMELTERELÉS

A figyelemelterelés általában jól működik, mert ebben a korban a gyermekek még nem tudnak hosszan egy dologra koncentrálni. Felajánlhatunk egy másik tárgyat cserébe a megkívánt helyett, vagy megpróbálhatjuk egy másik tevékenységre irányítani figyelmét.

A KÖRNYEZET MEGVÁLTOZTATÁSA

Segíthet, ha megváltoztatjuk a környezetet, például kimehetünk a szabadba, vagy átmehetünk vele egy másik szobába játszani.

VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉG FELKÍNÁLÁSA, TÁRGYAK MEGSZEMÉLYESÍTÉSE, HUMOR

Íme egy példa:

A kétéves kislány mindenáron tollal szeretett volna rajzolni, az édesanyja pedig következetesen azon az állásponton volt, hogy rajzolni márpedig ceruzával lehet, tollal nem. (Ismét adott egy helyzet, ahol két ellentétes akarat feszül egymásnak, remek alkalom a hisztire...)

Az anya a szakemberek tanácsa alapján a következők szerint járt el: mivel a ceruzák sehogy sem voltak olyan vonzóak, mint a toll, próbálta felhívni rájuk a kislánya figyelmét. „Kék vagy piros ceruzával szeretnél rajzolni? Nézd, a piros ceruza nagyon szeretne egy szép szívet rajzolni veled!” Meglepő – vagy nem is olyan meglepő – módon a kislány is szeretett volna szívet rajzolni a piros ceruzával, a toll pedig már nem is volt érdekes.

Egy másik helyzet:

Reggel van, anyának sietnie kell a munkahelyére, de a kicsi nem akarja felhúzni a cipőjét. Ha kissé ideges hangon az (egyébként érthető)  "Siess már, mert el fogok késni!" szófordulattal él, szinte biztos az ellenállás. A szakemberek többféle megoldási javalatot kínálnak egy-egy ilyen helyzetre, például:

  • Van olyan gyermek, akinél hatásos lehet, ha egyszerűen azt mondjuk határozottan, de kedvesen, hogy "Cipő!".
  • Más gyermekek számára a pozitív érvelés is eredménnyel járhat: "Ha most gyorsan elindulunk, akkor anya korán beér a munkahelyére, és nagyon hamar érted tud menni az oviba"
  • A humor ilyenkor is be szokott válni: két kezünket a cipőkbe csúsztatva eljátszhatjuk, hogy a két cipő mérgesen veszekszik egymással azon, hogy melyiküket vegye fel előbb a gyerkőc".

Több energia és odafigyelés, de egy-egy ilyen ügyesen megoldott helyzet örömmel tölti el a szülőt és arra buzdítja, hogy legközelebb is egy kicsit máshogy reagáljon konfliktus esetén.

Mindez nem megy egyik pillanatról a másikra, és általában nem elegendő elolvasni hozzá egy cikket. Fejlődni, tanulni és gyakorolni kell, ugyanúgy, mint bármilyen más készség elsajátításához. Ebben nyújt segítséget a 2 napos, szituációs feladatokkal teli "Beszélj úgy, hogy érdekelje!" tréning, amire az Imami látogatói most ingyenes részvételi lehetőséget nyerhetnek:


A "Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje!" szülői kommunikációs tréning azoknak a szülőknek szól, akik számára fontos, hogy stabil és bizalmas kapcsolatot építsenek ki a gyermekeikkel és készek kis változtatásokra, hogy jóval nagyobb változást tapasztaljanak a gyerekeik oldaláról.

AZ IMAMI EGYESÜLET PÁLYÁZATÁN A RÉSZVÉTELI LEHETŐSÉGET MOST MEG IS NYERHETED:

A 36 000 forint értékű "Beszélj úgy, hogy érdekelje..." tréningre most ingyenes részvételi lehetőséget nyerhetsz!
 

Országszerte 4 helyszínen, összesen 40 nyertes:
 

SZERETNÉK RÉSZT VENNI AZ INGYENES SZÜLŐI TRÉNINGEN!
 

KI FIZETI A 40 NYERTES TRÉNINGJÉT?

A Pályázat az Imami Egyesület NEA-TF-16-SZ-0243 számú, „Vállalom, szeretem, nevelem! - országos kommunikációs és képzési program" című projektje keretében, a Nemzeti Együttműködési Alap, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!

Partnereink

Nagycsaládosok Balatonalmádi Egyesülete
Ugrás az oldal tetejére