Jelenlegi hely

Állásajánlatok

A fizikai munka is értékes!

A fizikai munka is értékes!

Amikor állást keresünk azt is el kell döntenünk, hogy milyen típusú munkát, szeretnénk végezni. Alapvetően a munkákat két csoportba sorolhatjuk. Az egyik a fizikai, a másik pedig a szellemi munka. Napjainkban a szellemi munkavégzés egyre inkább előtérbe szorul szemben a fizikai munkával.

Állásportálok

Állásportálok

Összegyűjtöttünk néhány állásportált, ahol érdemes körülnézni, ha munkát keresel. Nemcsak konkrét állásokat, hanem a kiszemelt munka elnyerésében segítő hasznos információkat is találsz az alábbi honlapokon:

KÖZIGÁLLÁS - A közszféra állásportálja

KÖZIGÁLLÁS - A közszféra állásportálja

A KÖZIGÁLLÁS célja, hogy a versenyszférához hasonlóan a közszférában is működjön egy, a közalkalmazotti és köztisztviselői pályázatokat összegyűjtő és egységes hozzáférést biztosító honlap, amely folyamatos tájékoztatást nyújt az aktuális álláslehetőségekről.

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat - Állás adatbázis és Virtuális Munkaerő-piaci Portál

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat - Állás adatbázis és Virtuális Munkaerő-piaci Portál

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) állás-adatbázisában a munkaügyi kirendeltségeken rögzített álláslehetőségek között böngészhetsz.  A Virtuális Munkaerőpiac Portál ingyenes lehetőséget kínál az álláskeresőknek önéletrajzuk feltöltésére, valamint a munkaadóknak, hogy kényelmesen, online módon jelentsék be állásajánlataikat.    

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére