Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

Kinyitottak a strandok Balatonfüreden

Kinyitott a város két strandja. Az Esterházyra és a Kisfaludyra is a tavalyi árakon lehet belépni, utóbbin maradt a füredi lakosoknak szóló 500 forintos, kedvezményes, éves bérlet.

Több ezer program várja a látogatókat a 25. Művészetek Völgyében

Számos helyszínen több ezer program várja a látogatókat az idén fennállásának 25. évét ünneplő Művészetek Völgyében július 24. és augusztus 2. között - mondta el Márta István, a fesztivál igazgatója.

Átadták Veszprém megújult művelődési központját

Átadták Veszprém megújult művelődési központját

Neveda Amália igazgató elmondta, hogy az épület 685 millió forint uniós forrásból teljes megújuláson ment keresztül, és 150 látogatóval többet képes befogadni, mint korábban.

"Kerékpárosbarát Település 2015” díjat kapott Veszprém

"Kerékpárosbarát Település 2015” díjat kapott Veszprém

A kerékpáros közlekedésért tett intézkedései és fejlesztései elismeréséül „Kerékpárosbarát Település 2015” díjjal jutalmazták Veszprémet.

Új kalandpark nyílt a Bakonyban

Új kalandpark nyílt a Bakonyban

A Földművelésügyi Minisztérium kiemelt célja, hogy az állami erdők minél nyitottabbak legyenek a társadalom számára. Jó példa erre a Szentlászlói Kalandpark, amely a Bakonyerdő Zrt. és a Bakonyszentlászlói Önkormányzat összefogásának köszönhetően jött létre – mondta Bitay Márton a kalandpark átadásán.

Elkészült a Veszprémi Állatkert új orrszarvúháza és -kifutója

Elkészült a Veszprémi Állatkert új orrszarvúháza és -kifutója

Elkészült a Veszprémi Állatkert 900 négyzetméter alapterületű orrszarvúháza és -kifutója - jelentette be Török László, az állatkert igazgatója Veszprém polgármesterével közös sajtótájékoztatóján kedden az állatkertben.

Fókák és pingvinek érkeztek a veszprémi állatkertbe

Fókák és pingvinek érkeztek a veszprémi állatkertbe

Három borjúfóka és tizenhat pápaszemes pingvin érkezett a Veszprémi Állatkertbe több mint ezer kilométeres utazás után csütörtök délután.

Kisgyermekes bérlet Veszprémben

Kisgyermekes bérlet Veszprémben

2015. Január elejétől kedvezményes bérletet válthatnak a kisgyermekes szülők a helyi járatokra Veszprémben.

Veszprémben folytatódik az állatkert eddigi legjelentősebb fejlesztése

Veszprémben folytatódik az állatkert eddigi legjelentősebb fejlesztése

A fóka és a pingvinmedence benépesítésével folytatódik jövőre a veszprémi állatkert eddigi legnagyobb szabású fejlesztése, amelynek keretében idén adták át az elefántparkot, az orrszarvúházat és a madárröpdét - mondta el az MTI-nek Török László igazgató.

Kedvezményes buszbérlet Veszprémben a gyermeket nevelőknek

Kedvezményes buszbérlet Veszprémben a gyermeket nevelőknek

Kedvezményes helyi autóbuszbérlet bevezetéséről döntött Veszprém város képviselő-testülete a kisgyermeket nevelők számára csütörtökön.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére