Jelenlegi hely

Balatonfüred és környéke

Oldalak

Telt házas volt a Csemete Bababörze

Telt házas volt a Csemete Bababörze

Évente két alkalommal, tavasszal és ősszel családok számára kihagyhatatlan program ma már a Csemete Bababörze. A nemrégiben megrendezett őszi rendezvény is telt házas volt. Mi a titka és hova tud még fejlődni? - erről beszélgettünk a szervezővel. 

Több ezer program várja a látogatókat a 25. Művészetek Völgyében

Számos helyszínen több ezer program várja a látogatókat az idén fennállásának 25. évét ünneplő Művészetek Völgyében július 24. és augusztus 2. között - mondta el Márta István, a fesztivál igazgatója.

TOP3 - Legsikeresebb börzék a megyében

TOP3 - Legsikeresebb börzék a megyében

A börzék évről évre egyre népszerűbbek. Többen próbálkoznak az esemény rendezésével is több kevesebb sikerrel és lelkesedéssel. Mi most az általunk legsikeresebbnek tartott börzéket mutatjuk be a megye három különböző szegletében. Ezek azok a börzék, melyek évek óta, rendszeresen megrendezésre kerülnek és nagy népszerűségnek örvendnek mind az eladók, mind a vásárlók körében. 

Tótvázsony és Hidegkút Óvodája és Bölcsődéje

Tótvázsony és Hidegkút Óvodája és Bölcsődéje

Cím: 8246 Tótvázsony, Hajnal u. 1..
Telefon: (88) 506-750
e-mail: totvazsonyovoda@invitel.hu

Új bérlet és új szolgáltatás a Petőfi Színházban

Sajtótájékoztató keretében mutatta be a Veszprémi Petőfi Színház elkövetkezendő kiemelt programjait, valamint újdonságait Oberfrank Pál igazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, művészeti főtitkár és értékesítési vezető hétfőn délelőtt.

Újra látványetetések az állatkertben

Újra látványetetések az állatkertben

Érdemes előre megtervezni az állatkerti sétát, és a belépőjegyhez kapott térkép segítségével felkeresni azokat a kifutókat, ahol a tavasz beköszöntével újra zajlanak a látványetetések.

Városi Bölcsőde Balatonfüred

Cím: 8230 Balatonfüred, Noszlopy G. u. 12.
Telefon: (87) 342-874
e-mail: varosibolcsode.balatonfured@chello.hu

Veszélyes és vékony a Balaton jege

Veszélyes és vékony a Balaton jege

A partról nézve viszonylag összefüggő jégtakaró alakult ki a Balatonon csütörtök reggelre, de a legtöbb helyen mindössze 2-4 centiméter vastag a jégréteg, ráadásul hó takarja, így egyelőre életveszélyes rámenni - közölte Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti kapitányság vezetője az MTI-vel.

Veszprém a diáksportban is az élen

Veszprém a diáksportban is az élen

Diáksport évzáró gálát tartottak a Simonyi iskolában hétfő délután. Az egybegyűlteket Porga Gyula polgármester köszöntötte. A polgármester szerint Veszprém sportos város, meg is mutatkozik az igény, hogy több sportlétesítményre lenne szükség. - vehir.hu tudosítása.

Veszprém, az én városom

Veszprém, az én városom

Tavaszra ébredünk. Reggelente már simogató a szellő, melegek a napsugarak, vidáman csicseregnek a madarak és tavaszillat van... Gyermekeimen látom, hogy bár a tél nem volt túl kemény, de így is nagyon vágynak a szabadba. Jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek Veszprémet. Több napos látnivalót és programot kíván, és még a fanatikus túrázóknak is ad olyan lehetőséget, aminek keretében teljesített kilométerek mellett bejárhatják a város nevezetességeit.

Veszprémben is táncol Diótörőt a Győri Balett

Veszprémben is táncol Diótörőt a Győri Balett

A Győri Balett a világhírű moszkvai Bolsoj balett-társulatának szólistáival állítja színpadra az idei karácsonyi szezonban Csajkovszkij klasszikusát, a Diótörőt: a balett, a cirkuszművészet és a show elemeit ötvöző, látványos vetítéstechnikával kiegészített táncjátékot három vidéki nagyváros arénáiba viszi el a társulat.

Veszprémi programajánló

Ajánlj Te is programot!

Tudsz egy jó programot, ami még nem szerepel a weboldalunkon?

Visszhang Óvoda

Cím: 8237 Tihany, Visszhang utca 21.
Telefon: (87) 448-387
e-mail: tihany.ovoda@canet.hu

Vívótermet avattak Veszprémben

Vívótermet avattak Veszprémben

Vívótermet avatott az SZ-L Bau Balaton Vívóklub veszprémi szakosztálya szerdán; a kétmillió forintból felszerelt létesítményben egyszerre húsz fiatal edzhet.

XII. Almádi Borfesztivál

2015. augusztus 7-én (pénteken)19 órakor megnyílik a Balaton-parti város legnagyobb rendezvénye. Fedezze fel hazánk zamatos borait, a Balaton part jellegzetes ízeit, zenei sokszínűségét,zenei és kézműves művészetét.

Zebracsikók születtek a veszprémi állatkertben

Zebracsikók születtek a veszprémi állatkertben

Két új taggal bővült a veszprémi állatkert zebracsapata, a fiatal állatok már láthatók a kifutón az orrszarvúk, az impalák és a zambézi mocsáriantilopok társaságában - tájékoztatta szerdán az MTI-t az állatkert igazgatója. 

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére